Köztük Nikola Gruevszkit.
Az Egészségügyi Világszervezet szíriai képviselője szerint al-Hol város menekülttáborában szívszorító a helyzet: gyerekek fagynak halálra, miután családjaik a biztonságba kerültek.
Mivel az EU 9 tagállama, azaz egyharmada nem szavazta meg, a miniszter szerint szó sincs arról, hogy „az európai országok valamifajta egységfrontban a globális migrációs csomag végrehajtását kívánnák elérni”.
Az új törvény egy félmilliárd dolláros munkahely-teremtési programhoz illeszkedik, aminek a célja 100 ezer új munkahely teremtése, ennek a harmadát menekültekkel töltenék fel.
A szír férfi, akit napokon belül kitoloncolnak Magyarországról, 8 millió forintot kér a magyar államtól a nemzeti konzultáció miatt.
49 menekült rekedt hetekre a nyílt vizen, mert sehol sem engedték kikötni őket. Miközben 92 százalékkal csökkent az EU-ba érkező menekültek száma a 2015-ös csúcshoz képest, ez a néhány ember jó ürügy lett, hogy megint politikai balhé legyen a "migránsválságból"
A Máltán lévő 249 migráns és a két mentőhajón lévő 49 ember közül 220-at más EU-tagállamok vesznek át, vagy hazatérnek.
És nem úgy néz ki, hogy a kivándorlás megállt volna.
A törvényjavaslat azokat a hindu, szikh, dzsainista, párszi, buddhista és keresztény hívőket célozza, akik Afganisztánból, Pakisztánból és Bangladesből 2015 előtt érkeztek Indiába. Akkor is, ha nincsenek meg a dokumentumaik.
A Földközi-tengerből kimentett 49 ember több napja két civil mentőhajón vesztegel Málta partjainál, kikötési engedélyt eddig nem kaptak.
Ez fajlagosan több mint a duplája az előző évi költségnek. Persze az összeg jóval magasabb, ha hozzávesszük a lassan fél évtizede tartó folyamatos, uszító kampányt is.
A Frontex szerint tavaly 92 százalékkal kevesebben érkeztek, mint a migrációs válság csúcspontján, 2015-ben.
Egy évvel korábban 172 301-en érkeztek a tengeren át Európába, és 3139-en haltak meg vagy tűntek el útközben.
Ezzel a szimbolikus lépéssel szakítanak Merkel eddigi politikájával.