A legtehetségesebb fiatalok számára indított Stipendium Peregrinum hiánypótló ösztöndíjprogram, az évi 10-20 milliós támogatáshoz viszont NER-káderek jóindulatán keresztül vezet út.
A városban a diákok virrasztást is szerveznek az oktatásért.
Ötmillió forintot utalnak az Illyés Gyula Gimnázium alapítványának, hogy abból jusson azoknak, akiket anyagilag szankcionálnak kiállásuk miatt.
Ebben a TASZ és Magyar Helsinki Bizottság segíti őket, akik szerint „a mostani polgári engedetlenségi akciójukba maga a kormány hajszolta bele a pedagógusokat”.
Hallgatók szerint az egyik tanár azért döntött a távozás mellett, mert jövőképe nem egyezik a közben komoly belső átalakításon átesett Corvinuséval.
A budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban több száz fős szolidaritási akciót szerveztek a szülők és a diákok.
Lehet, hogy utoljára hívták a közmédiába zenélni.
Ezen kívül elutasítják a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok megfélemlítését.
A miskolci gimnázium leváltott igazgatóhelyettese ma is részt venne a polgári engedetlenségben.
A DK feljelentést tesz az eset miatt.
Így fejezték ki szolidaritásukat a miskolci Herman Ottó gimnázium igazgatóhelyettese, Dezsőfi György mellett, akit pénteken a tankerület vezetője felmentett pozíciójából.
A tanárok élőlánca után a tankerületi központhoz vonultak a diákok. Petíciót akartak átadni, de hiába vártak, hogy bárki kijöjjön az épületből. Végül maguk mentek be.
Az iskolaőrök kétnapos tréningen tanulhatták meg, hogyan kommunikáljanak jobban, vagy mit csináljanak, ha valaki elájul.
A polgári engedetlenségben részt vett kollégáik megfélemlítése ellen tiltakoznak a Zrínyi Ilona Általános Iskola pedagógusai.
Hétfő reggel több iskola is élőlánccal tiltakozott az engedetlenkedő tanárokat érő fenyegetések miatt.