oktatás

14 budapesti polgármester közösen követeli, hogy a kormány azonnal kezdjen érdemi tárgyalást a pedagógusokkal

Ha pedig a kormány nem tudja működtetni a közoktatást, akkor engedje azt újra át az önkormányzatoknak.

Kiss Imola
oktatás

Hadházy Ákos azt állítja, hogy Marosi Beatrix tankerületi vezető plagizálta a diplomamunkáját

Mondatról mondatra leellenőriztette a szöveget, úgy tűnik, több mint a harmada jelölés nélkül lett átemelve máshonnan.

Kiss Imola
oktatás

Csütörtökön Budapesten és Nagykőrösön is lesz szimpátiatüntetés a tanárok mellett

Folytatódnak a tiltakozások a tanárokkal való bánásmód és az oktatás helyzete ellen.

Kiss Imola
oktatás

Juhász tanárnő a belpesti tankerület vezetőjének: Nem én szegtem meg a munkaköri kötelességemet, hanem maga

A tankerület vezetője még sohasem járt a hozzá tartozó Madách gimnáziumban, így nem tudhatja, hogy nem a tanárok tiltakozó akciója hátráltatja a tanulókat, hanem a fekete penész a falakon.

Miklósi Gábor
oktatás

Fáklyás felvonulással tüntetnek pénteken a pedagógusok mellett Nyíregyházán

A tüntetést a Momentum Nyíregyházi Helyi Szervezetének elnöke szervezi, de azt írja, az esemény pártsemleges lesz, és „politikusok nem, csak tanárok, óvodapedagógusok, diákok felszólalása várható”.

Mészáros Juli
oktatás

Külföldön tanuló magyar diákok: A közoktatás évtizedek óta romló állapotáért a jelenlegi magyar politikai és társadalmi berendezkedés is felelős

Nyílt levelet írtak a kormánynak, mert szerintük „ez a rendszer aránytalanul korlátozza a tiltakozó tanárok sztrájkjogát, majd megtorlással igyekszik elhallgattatni őket”.

Mészáros Juli
oktatás

Pénteken Zalaegerszegen is élőláncot tartanak az oktatásért

Reggelre szervezik az élőláncot, ami a szervezők reményei szerint 1,5 kilométeres körben fog felállni.

Mészáros Juli
oktatás

Diákok énekeltek a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium előtt, támogatva tanáraikat

A tantestület egy része polgári engedetlenségben is részt vett az elmúlt hetekben.

Szurovecz Illés
oktatás

Élőlánccal tiltakoznának Miskolcon péntek délután

Október 14-re élőláncot szervez a PDSZ a Földes Ferenc Gimnázium és a Herman Ottó Gimnázium között.

Mészáros Juli
oktatás

A Kölcseyből kirúgott Palya Tamás mégis tanítana

Azt írta, „nyilvánvaló” hogy állami fenntartású intézménybe nem menne, bár szerinte „ott nem is alkalmaznának ilyen renitens, kirúgott tanárt”.

Mészáros Juli
oktatás

A Kölcsey igazgatója szerint kegyetlen, embertelen dolog volt az iskolában 34 éve dolgozó és 6 hónappal a nyugdíjazás előtt álló kolléganő rendkívüli felmentése

Fazekas Csaba azt írja, nem nyugszik a lelke a tankerület döntése miatt.

Haszán Zoltán
oktatás

Terézváros polgármestere találkozni szeretett volna a tankerület igazgatójával, de Marosi Beatrix nemet mondott

Mondván, a tankerület sem szól bele a polgármester munkájába.

Kiss Imola
oktatás

A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának tanárai is kiállnak a magyar közoktatásért

Ősszel eddig nem sok egyházi iskolából álltak ki tanárok.

Benics Márk
oktatás

Felkiáltójelet formáztak a fenyegető levelekből a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanárai

Ezzel fejezték ki elégedetlenségüket és hívták fel a figyelmet az összetartás fontosságára.

Benics Márk
oktatás

Beszélgetni hívták a tankerületi igazgatót, találkozott a tanárral is, aki a napokban levélben vonta kérdőre

Hajnissné Anda Éva biztosította a Pasaréti Szabó Lőrinc Gimnázium tanárait, hogy nyitva áll előttük az ajtaja. Később más iskolák tanáraival is hajlandó egyeztetni.

Szurovecz Illés
oktatás