oktatás

Felmond Simkó Edit tanár, aki februárban még egyedül tiltakozott az iskolájában

Szerinte ugyanis a tervezett teljesítményértékelési rendszer „a besúgást, a nemtelen versengést fogja generálni egy rakás éhbérért dolgoztatott rabszolga között.”

Kiss Imola
oktatás

Új teljesítményértékelési rendszert tervez a tanároknak a belügy

A Népszava szerezte meg az erről szóló dokumentumot. A tanároktól és igazgatóktól többek között elvárják a "terhelhetőséget", a legrosszabbul teljesítőktől pedig pénzt is elvonhatnának a tervezet szerint.

Csurgó Dénes
oktatás

Rétvári azt ígéri, hogy három év alatt 777 ezer forintra nő a pedagógusok átlagfizetése

Az államtitkár úgy emlékszik a tavalyi évre, hogy akkor zajlott „minden idők legszélesebb” konzultációját oktatásügyben.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Hatnapos menetet szerveztek a tanárkirúgások ellen tiltakozók

180 kilométert tesznek meg Miskolctól Budapestig.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Az év, amikor a leghalkabbak megtalálták a hangjukat

Egy kétórás januári sztrájktól több tízezres tüntetéseken át a Pintér Sándor arcába kiabáló, dühös pedagógusokig: 2022 oktatásügyi mozgalmának története.

Szász Zsófi
oktatás

A diáktüntetések éve

Az oktatási rendszer helyzete miatt besokalló tanárok és diákok képesek voltak elérni, hogy az elsők között jussanak eszünkbe, amikor 2022-re gondolunk. A kedvenc fotóinkon keresztül kíséreltük meg összefoglalni az év meghatározó oktatásügyi demonstrációit.

Németh Dániel, Bankó Gábor
oktatás

Élő adásban, sírva tépte szét diplomáit a Kabuli Egyetem professzora

Így fejezte ki szolidaritását, miután a tálibok kitiltották a nőket az afganisztáni egyetemekről.

Tárkányi Flóra
oktatás

Törley Katalin az év egyik hőse a Balkan Insighton

A Balkan Investigative Reporting Network listáján a környező országokból emeltek ki egy-egy embert, a „díjazottjak” között ott van a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott franciatanára is.

Mészáros Juli
oktatás

Nincs rá pénz, úgyhogy továbbra sem indul el az ingyenes, külföldi nyelvtanulást célzó program

A háború és a szankciók által okozott nehézségek miatt halasztotta el a kormány.

Kiss Imola
oktatás

Afgán nők tüntettek az egyetemre járást tiltó új rendelet ellen, ötüket letartóztatták

A rendelet kihirdetése után több száz nő próbált bejutni az egyetemekre, ahol tanulnak, de nem sikerült.

Solti Hanna
nők

A kormány szerint pont azért keresnek milliókat fideszesek az egyetemi alapítványoknál, hogy nőjön a távolság az államtól

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára adta meg a kérdésre a furcsa választ.

Herczeg Márk
oktatás

Rétvári Bence: A szülők nagy része egyáltalán nem akar foglalkozni a tüntetésekkel

„Példaértékű párbeszéd zajlott” - állapította meg az államtitkár.

Bódog Bálint
oktatás

A magyar oktatás eléri, hogy aki lent van, jó eséllyel lent is maradjon

Évtizedek óta így van ez, de már központi irány az esélyegyenlőség leépítése, a különbségek bebetonozása.

Szurovecz Illés
oktatás

Pedagógus szakszervezetek: Orbán hazudott arról, hogy az ő javaslatuk miatt alacsony a kezdő tanárok fizetése

A kormány a szakszervezetekre akarja kenni a tanárok bérének problémáját, miközben nem is tárgyaltak erről a dolgozói érdekképviseletekkel.

Csurgó Dénes
oktatás

Elvitték a Belügyminisztériumba a tiltakozó petíciót, amit 18 ezren írtak alá

Az elbocsátott pedagógusok visszahelyezését követelik. Állítólag januárban kapnak majd választ.

plankog
oktatás