A tíz részes fikciós sorozatot az RTL készíti.
Még idén bemutatják a második évadot.
A netflixes The Chair legalább arra jó volt, hogy kiderült, Sandra Oh-nak érdemes még több komikus és kevesebb drámai szerepet adni.
A Netflix elkészítette a kóser Kardashianokról szóló realityt, aminek ugyanaz a hibája, ami az előnye is: a csomagolás.
Az HBO-n futó, Eufória című sorozat egyik epizódjáért.
Eddig arról volt szó, hogy itthon csak jóval később láthatjuk a nagy reuniont.
A lengyel Sexify című sorozatban három egyetemista lány próbál létrehozni egy appot, amivel forradalmasítanák a szexet.
A Circle úgy mutatja be a jelenlegi nyomorunkat, hogy közben mégis ki tud szakítani a valóságból azzal, hogy a világ legtökéletesebb, saját bevallása szerint is buta reality-szereplőjének drukkolunk.
A Worn Stories (Ruhákba szőtt történeteink) című netflixes sorozat szembemegy minden átalakítóműsorral, miközben megmutatja, hogy a ruhák a divaton és a praktikumon túl sokkal többet is jelenthetnek.
Dylan Farrow évtizedek óta állítja, hogy a rendező gyerekkorában molesztálta, de vádemelésig sosem jutott az ügy. Az Allen v. Farrow minisorozat újra nekifut a történetnek, de úgy tűnik, elég egyoldalúan.
„Kiszámítja, hogy meleg vagy, megöl, de senki mást? És a biszexek?” 1981, London, buli, szex, AIDS, szégyen, halál. És tagadás a halálon túl is. It's a sin.
Azt mondták, ez természetes, mert része az életüknek. 2001. után viszont a szeptember 11-ei terrortámadásokat úgy hagyták ki, mintha meg sem történt volna.
Az első négy hét alatt húszmillióval több ember nézte meg, mint a Queen's Gambitet.
A Tales of Dunk and Egg sztorija 90 évvel a Trónok harca előtt játszódik.
Erre Károly herceg sem készült még fel, pedig neki is köze van a Los Angelesben élő, milliárdos ázsiaiakról szóló Bling Empire című realityhez.