TECH

Jön az automatizált fegyverek kora

Közel vagyunk a világhoz, amit sci-fikből ismerünk, mégsem gondolunk eleget arra, hogy milyen szabályok szerint kellene játszanunk a közeljövőben (ha egyáltalán van beleszólásunk).

Herczeg Márk
TECH

Olyan, őrülten jól kinéző, világító bringaút épült Esztergomnál, hogy jövőre garantáltan itt rendezik az ozorai goafesztivált

Itt kísérletezik ki, hogy mennyi világító varázsanyaggal működik a legjobban az anyagában világító út.

Szily László
tech

Környezetvédelmi okokkal magyarázza az Apple, hogy ezentúl nem jár fejhallgató és fali töltő az iPhone-okhoz

Külön persze meg lehet majd venni a kiegészítőket, de a dobozban többet nem lesznek ott automatikusan.

Horváth Bence
tech

Eljárást indított a TikTok ellen a Gazdasági Versenyhivatal

Nem tájékoztatják megfelelően a magyar fogyasztókat a platform használatának feltételeiről, és a gyerekeket elérő reklámokat sem moderálják megfelelően a hivatal szerint.

Neuberger Eszter
TECH

100 ezer Apple-terméket kellett volna szétbontaniuk, helyette inkább eladták őket

Az Apple lopás miatt perelte be az elektronikai újrahasznosítással foglalkozó vállalatot.

Horváth Bence
TECH

Minden bejegyzést töröl a Facebook, a Twitter és a TikTok, ami a koronavírusos Trump elnök halálát kívánja

Az elnök megfertőződésének körülményeit firtató összeesküvés-elméletekre egyelőre nem csapnak le ilyen szigorral.

Neuberger Eszter
TECH

Felfüggesztette a Twitter a magyar kormány fiókját

Mert megsértette a szabályokat.

Czinkóczi Sándor
tech

Rasszista algoritmus miatt magyarázkodhat a Twitter

A fehér arcokat jobban szereti az oldal képkivágó algoritmusa, legyen szó politikusokról, rajzfilmfigurákról vagy labradorokról.

Csurgó Dénes
TECH

Génszerkesztett 'szuperapa' kecskéket és sertéseket hoztak létre kutatók

A génmanipulált állatoktól az amerikai kutatók az élelmiszerbiztonság megteremtését remélik.

Horváth Bence
TECH

A Microsoft szerint beválhat az ötlet, hogy adatközpontokat süllyesztenek el az óceánokba

Most húztak ki egy hatalmas konténert, amit két éve engedtek le 36 méter mélyre.

Horváth Bence
TECH

A TikTok visszautasította a Microsoft vételi ajánlatát

Így az Oracle lehet a befutó.

Czinkóczi Sándor
tech

15 perc alatt elfogyott az elektromos autók után igényelhető 5 milliárdos állami támogatás

Palkovics László megígérte, hogy új program indul.

Magyari Péter
TECH

Nyílt zsarolásba kezdett a Facebook: ha életbe lép az új médiatörvény, az ausztrálok többé nem oszthatnának meg egyetlen hírt sem az oldalon

Radikális lépéssel fenyegetőzik a techóriás, ha tényleg életbe lép a törvény, mely szerint fizetniük kéne a híroldalaknak.

Horváth Bence
TECH

Az Apple megakadályozta, hogy a Facebook szóljon a felhasználóknak az Apple által szedett 30 százalékos különadóról

Élesedik a harc a Szilícium-völgyben, a legnagyobb techcégek is elkezdtek egymásnak esni.

Horváth Bence
TECH

A Fortnite miatt tört ki, de sokkal többről szól az évtized egyik legjelentősebb techcsatája

Bíróságon, közleményekben és minden létező fronton marja egymást az Apple és a Fortnite-ot kiadó Epic Games. A háború nem csak rengeteg pénzről szól, hanem arról is, hogy mekkora hatalma lehet az óriás techcégeknek.

Horváth Bence
TECH