TUDOMÁNY

Európai tudósok: a globális fölmelegedés miatt az európaiak egyenek rovart, algát és laboratóriumi húst

Sokkal kevesebb állatot kéne ennünk, az akadémikusok szerint a megoldás a menünk átalakítása. Ők azért tuti nem fognak csótányt ropogtatni.

Szily László
TUDOMÁNY

37 év után sikerült felébreszteni a legtávolabbi tárgy hajtóműveit

A Voyager 1 úgy pöccent be, ahogy sok autó egy hűvösebb éjszaka után sem tud.

Bede Márton
tudomány

Voltaire sosem mondta, hogy halálig küzdene a szólásszabadságért

„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”, szól a liberalizmus egyik jelmondata. Arra viszont nincs bizonyíték, hogy Voltaire tényleg mondott volna ilyet.

Szőke Dániel
TUDOMÁNY

Üzembe állt a Tesla rekordméretű lítiumionos akkumulátora

A 100 megawattos akkumulátortelepet Musk egy fogadás megkötése után építette meg, 100 nap alatt elkészült vele.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

A nőknek bejött a #metoo-kampány, a férfiaknak kevésbé

Az ELTE Pszichológiai Intézetének kutatói tízezer ember megkérdezésével mérték fel, hogyan ítélik meg a szexuális zaklatásokról szóló kampányt. A nők strukturális okokat látnak, a férfiak inkább egyedi eseteket.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

A robotizáció 2030-ra az amerikai dolgozók harmadát kiszoríthatja a munkaerőpiacról

Hatalmas állami segélyekkel kell majd menteni feleslegessé váló munkásokat, de érdemesebb felgyorsítani a folyamatot, mint lassítani.

Sarkadi Zsolt
TUDOMÁNY

Négy magyar kutató nyert európai csúcstámogatást

Kiemelkedően jók vagyunk a régióban. Matematikus, idegtudós és politológus is nyert.

Bede Márton
tudomány

Ezt látná a mesterséges intelligencia, ha tenne egy sétát New York közepén

Nem értem, mi ez, de para.

Urfi Péter
tudomány

A NASA végre lefotózta a Jász-Nagykun-Szolnok megye méretű jéghegyet

Baromi jól néz ki, de nem veszélytelen.

Urfi Péter
tudomány

Szombaton végre kiderülhet, hogy mégis lapos a Föld

Mike Hughes saját készítésű rakétájával fog a magasba emelkedni, hogy bebízonyítsa, a Föld korong alakú.

Tbg
TUDOMÁNY

Először észlelt csillagközi aszteroidát az emberiség

Az aszteroida az Oumuamua nevet kapta, ami hawaii-i nyelven a messziről jött hírnököt jelenti.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Londonban már kávézaccal hajtanák a buszokat

Van belőle elég, a londoniak imádják a kávét, a zacc pedig így nem menne a szemétbe.

Albert Ákos
TUDOMÁNY

Lassul a Föld forgása, és ezért jövőre sok földrengés lesz

Ezt állítják amerikai geológusok.

Magyari Péter
tudomány

Ismeretlen eredetű, lopott csontokon alapulhat az ember elterjedésének történetét átíró felfedezés

Forrong az archeológusvilág, pontosítások jelentek meg a Nemzetközi Negyedidőszakban!

Király András
tudomány

Sürgősen be kéne tiltani a gyilkos robotokat

Eljött az idő, amikor technikailag már képesek vagyunk teljesen autonóm, emberi felügyelet nélkül gyilkoló robotokat gyártani. Vagyis itt az ideje a betiltásuknak is.

Király András
külföld