Orbán arról is beszélt, hogy minek jönnének ide oroszok elcsalni a választásokat, ha azt a kibervilágban távolról is megtehetnénk? Szóval szerinte ez egy mese.
Március 15. remek alkalom, hogy a választás előtt mindenki megmutassa, mit tud, mit ajánl. 2010 óta nagyot fordult a világ, de főleg az ellenzéki színpadon volt teljes sorcsere.
Tabon tartott lakossági fórumot Kocsis Máté. A Fidesz Lendvai Ildikója azt üzente a fiataloknak, hogy a Fidesznél rosszabb is lehet, drogosnak nevezte Magyar Pétert, és kijelentette, hogy a helyi tiszás jelölt megérdemelne egy oltári nagy verést. A választáson.
A szombati demonstráción roma aktivisták, zenészek és civilek szólaltak fel a miniszter megalázó szavai és a kormány cigányságot megkülönböztető intézkedései ellen, miközben a tömeg többször is Lázár János lemondását követelte.
A lovagkeresztes főpublicista magához képes nem tett meglepő kijelentéseket, ha viszont azt nézzük, mennyien próbálnak éppen kármenteni a cigányozós Lázár-megszólalás után, kicsit mintha szembe menne az autópályán.
Bayer Zsolt mindent megtett, hogy durva káromkodásait mellőzve fejtse meg a világot. A Váci Polgári Esten elemezte az új világrendet, szidta a fiatalokat, és alázta Magyar Pétert. A show-t azonban végül egy 80 éves meglepetésvendég vitte el.
Bayer Zsolt nyilvánvalóan nem követi a fiatalok megértésére felszólító Orbán Viktor és a tiktokozni képtelen jelöltjeit lecserélő Fidesz munkásságát.
„Alvó embert lefotózni titokban: a legalja".
Lázár János azt mondta, súlyos dolog lenne bármilyen Kossuth-díjat visszavonni.
Bayer szerint Nagy Feró ostobaságot mondott a kiszolgáltatott lányokról.
A régi szép időkben még csak az IMF vagy Soros György ármánykodása ellen kellett menetelni. Brüsszel persze örök, de hát van itt egy háború is a szomszédban. Ja, meg jönnek a választások is.
Az író január végén hatalmas jogfosztott, tanulatlan magyarországi tömegről nyilatkozott.
Beleremegtek a Ház falai a lovagkeresztes publicista gondolataiba.
Iskoláik után a hajléktalanellátást is el akarják venni Iványi Gáboréktól. „Ne adjuk fel, inkább csavarják ki a kezünkből” – mondja a MET vezető lelkésze, aki Orbán Viktor gyerekeit keresztelte, de most már a kárhozatra figyelmezteti a miniszterelnököt.
Úgy gondolja, „hónapok, évek óta felépített mocskos lejárató kampány zajlik a miniszterelnök-helyettessel szemben”.