álhír

Közmunkára ítéltek rémhírterjesztésért két békéscsabai férfit

Egy budapesti férfi ellen pedig azért emeltek vádat, mert már januárban arról írt cikket, hogy halálos áldozatai vannak itthon a koronavírusnak.

Urfi Péter
bűnügy

Az állami tévé híradójában még ma délben is bűnözőként mutatták be a férfit, akit kedden rémhírterjesztés miatt vittek el a rendőrök, de az ügyészség szerint sem követett el bűncselekményt

Az álhírek leleplezésére szakosodott blokkba csúszott be egy álhír.

erdelyip
Média

Vádemelést kért a rendőrség a vlogger ellen, aki azt híresztelte, hogy karantén alá vonják Budapestet

Még másik két rémhírterjesztési ügyben is lezárták a nyomozást.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Etikai vizsgálatot indít a kamara az álhíreket terjesztő orvos ellen

A belgyógyász videóiban azt állította, hogy nincs is világjárvány.

Fődi Kitti
Egészségügy

Lecsap az állami tévé azokra, akik széles körű koronavírus-tesztelést javasolnak

Egy matematikus és egy biológus kutató cikket írtak a Qubitra. Aztán jött az M1.

Szurovecz Illés
Média

Korlátozza az üzenetek továbbküldését a Whatsapp az álhírek megfékezése érdekében

Egy ötször forwardolt üzenetet mostantól egyszerre csak egy címzettnek lehet továbbpasszolni.

Rényi Pál Dániel
TECH

TASZ: A kormány elhallgattatná a kritikus újságírókat

A TASZ szerint a kormány nem csak az álhírek ellen akar fellépni, hanem ki akar bújni a jogos kritika alól.

Fődi Kitti
POLITIKA

Gulyás Gergely szerint a 65 éven aluliak nyugodtan megfertőzhetik egymást. Ne hallgassanak rá!

Gulyás miniszter úr a jelek szerint nem tud statisztikai adatokat értelmezni.

Király András
POLITIKA

Az egészségügyben való bizalom aláásására és EU-ellenesség szítására is elkezdték felhasználni a koronavírust

A koronavírus megjelenését azonnal követték az álhírek. Az Európai Külügyi Szolgálat jelentése szerint a Moszkva-barát felületek különösen aktívak a megtévesztő és hamis információk terjesztésében.

Horváth Bence
POLITIKA

Kovács Zoltán: A kormány megteremtette az egyértelmű, hiteles és megbízható információáramlás alapjait

Felelősségteljesen kell beszélni a vírusról, számít, amit és ahogy beszélünk, különösen fontos tanácsok ezek a szenzációhajhász sajtónak, kiemelten az ellenzéki médiumoknak – mondta az államtitkár.

Herczeg Márk
POLITIKA

Tanárok szerint az álhírek veszélyesek, de nem kapnak segítséget, hogy felkészítsék a diákokat

Az álhírek felismerése nem része a központi tantervnek, pedig egy friss kutatás szerint a diákoknak és a pedagógusoknak is lenne rá igényük.

Urfi Péter
társadalom

Kovács Zoltán szerint dezinformáció, hogy a kormány vált volna a dezinformáció központi forrásává

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár és a Political Capital vezetője egy álhírekről szóló konferencián vitatkozott arról, melyikük hazudik.

Herczeg Márk
politika

Az orosz és az észak-koreai állami hírügynökség közösen küzdene az álhírek ellen

Együttműködési megállapodást írtak alá a tisztességes tájékoztatás jegyében.

Horváth Bence
külföld

A fél Los Angeles-i rendőrség a zsarut vállon lövő orvlövészt kereste, míg az áldozat be nem vallotta, hogy kitalálta az egészet

Senki sem érti, hogy miért talált ki és játszott el egy gyilkossági kísérletet a próbaidős rendőr.

Szily László
bűnügy

Agylágyulás: az Alapjogokért Központ történelmi dokumentumként szerepeltet egy videóban egy Tillát és Majkát cikiző mémet

A kormányzati agytröszt úgy képzeli, hogy a 2003-as EU-csatlakozási kampányban volt plakát olyan szöveggel, hogy "Egyikünk a kapára esküszik, másikunk a Villára, de mindketten nagy parasztok vagyunk."

Szily László
Média