Újra itt az öngondoskodás hazai ünnepe, a Száraz November. Idén ráadásul a nők alkoholfogyasztására fókuszálva.
Ismét indul az egy hónapon át tartó öngondoskodó tréning, ahol a cél megint az, hogy jobban megismerhessük a sóvárgásainkat.
A rendőrség szerint nemsokára kijózanodnak.
A szigetszentmiklósi J. Viktóriát épp egy budapesti szórakozóhelyen fogták el.
Az országban, ahol be vannak tiltva a szeszes italok, rengetegen ittak mérgező, pancsolt alkoholt.
Egy egyetemi társnője állítja azt, hogy egy bulin levetkőzött előtte és akarata ellenére az arcához tolta a péniszét. A sztoriban fontos szerepe van az alkoholnak és egy műpénisznek is.
Borsodban , Hernádlakon történt a baleset.
Erre jutott egy gigantikus kutatás.
Gondolta volna, hogy a darazsak nem békés részegek?
Az Eurostat szerint az összes kiadásunkhoz viszonyítva alkoholra a 6., dohányra a 3., narkotikumokra a 2. legtöbbet költjük a 28 tagállamból.
Kényelmes alvóhelyet talált magának péntekre virradóra a józsefvárosi kígyóember, bár a dolog sajnos kicsit sem vicces, mert jó eséllyel dizájnerdrog állhat a háttérben.
A NAV és a Nébih razziázott. Sok helyen zárjegy nélküli, pancsolt vagy az előírtnál lényegesen kisebb alkoholfokú italt találtak, illetve lejárt söröket. Lefoglaltak kb. 120 liter piát és 130 kiló húst.
Az alkoholnak hála megtörtént, amiről azt hitted, hogy csak egy idióta rajzfilmben fordulhat elő.
A nagy vébélázban összekeverte a piákat.