alkotmánybíróság

Saját magának köszönheti Orbán, hogy villámgyorsan leszedhetők az emberei

Orbán Viktor próbálja azt sugallni, mintha kétharmaddal is nehéz lenne eltávolítani a hivatalából a köztársasági elnököt vagy a legfőbb ügyészt, de ez nem így van.

Windisch Judit
POLITIKA

Megkérdezték Sulyok Tamást, lemond-e május 31-ig, és nem mondta, hogy nem

Igaz, igent se mondott.

Inkei Bence
belföld

Jó hosszú időre igyekezett bebetonozni a Fidesz a közjogi méltóságokat

Az Alkotmánybíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek és az Állami Számvevőszék vezetőjének is legalább 2034-ig szól a mandátuma.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék reagált arra, hogy Magyar lemondásra szólította fel a vezetőiket

Az alkotmányos keretekre és törvényi szabályozásokra hivatkoznak.

Benics Márk
POLITIKA

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria döntését, ami szerint Orbán jogsértőn kampányolt egy kisgyerekkel a közösségi oldalán

Az AB azt írta, a Kúria alkotmányos indok nélkül korlátozta a miniszterelnök szabad és jogszerű részvételét a jelöltek versenyében.

Benics Márk
POLITIKA

Az Alkotmánybíróság kezd kijönni a sodrából, miközben harmadszor védi be a közmédia nyílt propagandáját

A Kúria újra meg újra úgy ítéli meg, hogy a közmédia Facebookjának is törekednie kell a pártatlanságra. Az Alkotmánybíróság újra és újra azt mondja, hogy nem.

Urfi Péter
POLITIKA

A Kúria ismét kimondta, hogy a közmédia választási törvényt sért, ha a Facebook-oldala fideszes kampánykiadványként működik

Az MTVA-t és a Duna Médiaszolgáltatót ezért eltiltották attól, hogy a jövőben hasonló módon járjanak el.

Német Szilvi
Média

A Fidesz dönti el, hogy kik döntenek a választási csalások ügyében, a Tisza itt labdába se rúghat

A Nemzeti Választási Bizottság tagjai mögött a fideszes kétharmad áll, a parlamenten kívüli pártok megbízottjának szavazati joga sincs, és az önkormányzatokban sem sokkal kiegyensúlyozottabb a helyzet. Leginkább a szavazatszámlálókra és a nyilvánosságra támaszkodhat az ellenzék, ha trükközésre vagy csalásra kerülne sor.

Bódog Bálint
POLITIKA

Alkotmánybírósághoz fordult a Fővárosi Törvényszék a kormányrendelet miatt, ami megtiltotta a szolidaritási hozzájárulás miatti pereket

Karácsony Gergely szerint ez egy újabb győzelem Budapestnek és a jogállamnak.

Windisch Judit
Budapest

Az Alkotmánybíróság szerint nincs azzal semmi baj, ha a Fidesz kampánykiadványaként működtetik a közmédia Facebook-oldalát

Az ügyben az a Patyi András volt az előadó alkotmánybíró, aki a 2018-as kampányban a Nemzeti Választási Bizottság elnökeként bocsánatot kért Orbán Viktortól, amiért megbírságolta.

Haász János
belföld

A bíróság felfüggesztette a Pécs Pride-szervező Buzás-Hábel Géza elleni büntetőeljárást

A Pécsi Járásbíróság is az Alkotmánybírósághoz fordult.

Gazda Albert
belföld

Tovább romlott Budapest hitelminősítése, Karácsony a kormány „esztelen és kisstílű sarcpolitikáját” hibáztatja

A Moody's is kiemeli a szolidaritási adó jelentette terheket, de pozitívumként hozzáteszi, hogy a főváros adósságterhe folyamatos ütemben csökken.

Bódog Bálint
Budapest

Piszkos Harry esete a Szuverenitásvédelmi Hivatallal

A Lánczi Tamás vezette hivatal léte vagy fölösleges, vagy szánalmasan értelmetlen. Az Átlátszó elleni perben intellektuális öngyilkosságot követtek el.

Győrfi Tamás
vélemény

Megkérdezték Sulyok Tamást a bírói függetlenséget súlyosan sértő kormányrendeletről, a reakció pont az lett, amit várnál

A köztársasági elnök azért mindenkit megnyugtat, hogy egyéb úton hatékony lehetőség van az Alkotmánybírósághoz fordulásra.

Inkei Bence
belföld

A kormány úgy belegyalogolt a jogállamba, hogy a bíróságok nem hisznek a szemüknek

Mi ez a főleg Budapestet sújtó kormányrendelet, amely miatt egységesen borult ki Karácsony és a Tisza, nyílt jogfosztást és az igazságszolgáltatás megcsúfolását emlegetve, és amelynek rövid idő alatt már két bíróság is ellentmondott?

Molnár Kristóf
POLITIKA