A lengyel elnökkel találkozott a délkelet-lengyelországi Rzeszów város repülőterén.
A törvénymódosítás azt korlátozta volna, hogy milyen foglalkozásokat tarthatnak civil szervezetek az iskolákban.
Ugyanazok, akik Karácsony Gergelyt is átverték. Az elnöknek már a beszélgetés közben feltűnt, hogy valami nincs rendben.
Tájékoztatása szerint "minden bizonnyal" egy orosz gyártmányú Sz-300-as légvédelmi rakéta csapódhatott be Przewodówban, az ukrán határ közelében.
Andrzej Duda úgy látja, „egyszeri eset” volt a becsapódás, és „semmi jel nem utal arra”, hogy megismétlődhetne.
A lengyelek nem akarnak akkorát hibázni, mint Orbán, nem tennének több engedményt az EB-nek.
Andrzej Duda nyilatkozatára Washington azt közölte, hogy hivatalos kérés még nem érkezett hozzájuk.
Az ellenzék szerint csak a belföldi támogatottságukat szeretnék növelni.
A lengyel elnök a barátság folytatásaként értékelte a varsói utazást.
Az Európai Bizottság és a lengyel kormány konfliktusa nem csitult a háború alatt, Kaczynskiék legfontosabb nemzetközi politikai partnere viszont most éppen ellene megy a lengyel külpolitikai érdekeknek. Lengyel újságírókkal és politológusokkal beszélgettünk arról, hogyan hatott a háború a lengyel belpolitikára, és helyre lehet-e még hozni Orbánék és elvbarátaik viszonyát.
A lengyel elnök szerint egész Közép-Európa érdeke, hogy minden segítséget megadjanak Ukrajnának, és hogy megállítsák Putyint.
Sorra fordulnak el a magyar miniszterelnöktől a V4-es szövetségesei.
Az oroszokra kivetendő minden korábbinál szigorúbb szankciók mellett a lengyelek békefenntartós ötlete is témája lesz a látogatásának.
A lengyelek szerint ez „nem megfelelő idő arra, hogy mi boldogan ünnepeljünk”.
Andrzej Duda péntek reggel beszélt az ukrán elnökkel.