Hat gyermek is életét vesztette, négyen testvérek, egy és nyolc év közöttiek.
A meteorológiai szolgálat szerint szerdától csütörtök reggelig több mint 22 centiméternyi eső esett.
A nyári hőhullám a szokásosnál korábban érkezett.
India második legnagyobb városában hétfő óta lényegében leállt az élet, az utcákon derékig ér a víz, amiből még több hullik majd le hamarosan.
Négy nap alatt 800 mm eső esett, ami majdnem egyharmadával több, mint az átlagos éves csapadékmennyiség.
A több napja tartó esőzések miatt megduzzadt folyók nagy területeket öntöttek el.
Márciusban egy hasonló villámárvízben húsz ember halt meg.
Több millió ember pedig fedél nélkül maradt.
Állítólag valamilyen anyagot juttattak a felhőbe.
A következő 24 órában akár 120 mm eső is eshet Sydneyben, de a vihar várhatóan szerdán elvonul.
Tizenhét önkormányzati területet nyilvánítottak természeti katasztrófa sújtotta övezetnek, és már Sydney lakosait is figyelmeztették, hogy készüljenek fel az esetleges evakuálási parancsra.
Kutatók egy csoportja szerint összefüggés van aközött, hogy a lezárások miatt 2020 tavaszán leállt a káros anyagok kibocsátása, és aközött, hogy 2020 nyarán rég nem látott esőzések és áradások voltak az országban.
A felhőszakadás egész városokat zárt el Brit Columbia tartományban, és ellehetetlenítette az ország legnagyobb kikötője, Vancouver megközelítését.
A napok óta tartó súlyos vihar miatt folyóként hömpölygött a víz Cataniában a házak között, és az előrejelzések szerint ez csak rosszabb lesz.
Már legalább 10 ember meghalt.