Ha az embert meghívják egy magánrepülőre, bárki szívesen elmenne, mondja a közmédia riportere, majd Lucifert emlegeti. Nincs botrány, mondja erre a vendég. Tévétörténeti pillanatok.
Ezt! Nem! Hiszed! El! Az Átlátszó tényfeltárója igazi droghasználókkal beszélgetett, majd - nem, ezt el sem merem mondani, olyan durva és úttörő - elment egy drogos buliba és látott egy drogárust!
Ezért az erőmű nem is felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal Magyarországon is törvénybe iktatott földrengés-biztonsági ajánlásainak – írja az Átlátszó.
Állítólag az volt a cél, hogy az állami földek árverésén a helyi kisebb gazdák járjanak jól. Ángyán József részletesen elemezte a Fejér megyei földárverést, és ennek az ellenkezőjét állapította meg. Csoda: Nem Mészárosék nyerték a legtöbbet!
Japánban óriási műfaj az átlátszó autóban forgatott pornófilm, ezért kipróbálták, hogy Európában is akkorát durran-e. A mi dugókocsink csak fapados verzió, amiben általában a Bazilika közelében forgatnak, miközben a járókelők ott mászkálnak körülötte. A 444 beszélt a szexkamion gyártójával.
Az oknyomozó portál az "átlátható és eleven magyar civil társadalomhoz való kiemelkedő hozzájárulása miatt" kapta a politikai pártoktól független, rangos német elismerést.