Mit lehet tenni az ellen, hogy a belváros turistaskanzenné váljon? Miért félnek az önkormányzatok az összetett gondolkozástól? Vita a belső kerületek jövőjéről.
Az V. kerületi fideszes többség megszavazta, hogy a kaszinóknak jövőre kevesebb építményadót kelljen fizetniük, mint a belvárosi szórakozóhelyeknek.
2006 óta a Fidesz regnál a kerületben.
A 84-ből 40 gyerek.
A 30 éves nő a szolgáltatások díjának 50 százalékára tartott igényt.
Mindenki megnyugodhat, nem a légkondi romlott el, csak hatezer motoros robog végig a városon.
A Belváros a 67 éves nőt a 45 830 forintos nyugdíja mellett összegyűlt pár 100 ezres tartozására hivatkozva lakoltatta ki, pedig a tartozást civilek tudták és akarták is rendezni.
Ugyan április 31-e nincs is, de a közel fél évig tartó munkálatok már elkezdődtek.
A vásárt korábban rendező Budapest Brand vezetője szerint ez a Belváros önkormányzatának döntése volt, nem üzleti okból történt a szakítás.
A főváros belső részein 8 és 22 óra között 600 forintot kell majd fizetni óránként.
Egy tetőteret építettek a házban, amikor beomlott. Egy járókelő súlyosan megsérült.
Tilos a járdán haladni, a gyalogos zónákban, sétálóutcákon fokozatosan csökken a sebességük.
A fideszes polgármester szerint az üggyel csak el akarják terelni a figyelmet arról, hogy “Karácsony el akarta adni a Városházát”.
Miért nem volt avatás vagy bejelentés és miért nem írták ki rá, hogy kit ábrázol? Kinyomoztuk. A keresztneve Gyula és legalább 52-es cipőt hord.
Sürgősnek tűnik az ügylet.