Pedig a rejtett kamerás felvételeknek köszönhetően ennyi idő akár elég is lehetett volna, hogy meggyanúsítsák.
Lemondás helyett ő inkább a roadshow mellett döntött, püspöki székének megtartása érdekében.
Pop Mert egy interjúban mondja el, miért érezte úgy, hogy tennie kell valamit a pedofil igazgató ellen, amikor a barátja öngyilkos lett.
Szoros összefüggésben az elmúlt hetekben a sajtóban megjelent beszámolókkal, amik a hazai gyerekotthonokkal kapcsolatos elképesztő viszonyokról számoltak be.
Az RTL rejtett kamerás riportjában K. Endre újra a vallomása megváltoztatására próbálta rávenni az egyik bicskei áldozatot, emiatt a felvételt a rendőrség büntető eljárás keretében vizsgálja.
Egy magánszemély feljelentése alapján.
A bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettese még most, a kegyelme és az azt övező botrány után is tisztára akarja mosdatni magát.
Most azt akarta elérni, hogy a fiú videókon mondja el, K. nem is akart vele aláíratni semmit.
A térségi tévében annyi ment át az ügyből, hogy „az intézetnek a vezetőjét Gyurcsányék nevezték ki”.
Közleményt adott ki nagyböjt időszakára a Magyar Református Egyház elnökségi tanácsa a K. Endre kegyelmét javasló Balog Zoltánnal együtt. A bocsánatkérés és a bűnbocsánat fontosságát hangsúlyozzák benne - de bocsánatot azért nem kérnek.
Végül nem rendelték el a feltételes szabadlábra bocsátását.
Rétvári államtitkár szerint ezért kell két évente elvégezni a gyermekvédelmi intézmények vezetőinél a kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálatot.
A bicskei gyermekotthonban élő kamasz gyerekek között később állandó fordulat volt, hogy melyik fiú „János bácsi esete”.
Összeszedtük, hogy Balog Zoltán minisztersége és püspöksége alatt melyek voltak azok az intézkedések, nyilatkozatok, amelyek nehezen férnek össze az egyháza által elvárt emberszeretettel, szolidaritással, és az elesettek védelmével.
A Kiss László óbudai polgármester vezette bizottság főleg arra keres választ, hogy az egykori fenntartó részéről ki mulasztott, amikor a 2016 előtt beérkezett jelzéseket nem vették komolyan.