Változnak a közigazgatási perek. Januártól akár egy köztéri szobor vagy tábla felállítása miatt is lehet pert indítani.
Hét éve húzódó ügy végére kerül pont, amelyben a minisztérium is ludas.
A 43 éves somogyi nő bedühödött az ajánlattól.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda tehát úgy akarja elkerülni, hogy sérelemdíjat kelljen fizetnie a Helsinki Bizottságnak, hogy inkább bevallja, a nemzeti konzultációban a saját véleményükről kérik ki az emberek véleményét.
Pákh Imrét szintén elítélték, de őt is csak próbaidőre, amiért a klinikájuk engedély nélkül nyújtott őssejtkezelést egy rakás gyógyíthatatlan betegnek több millió forintért cserébe.
A Helsinki Bizottság bepanaszolta, hogy hülyeséget írnak róluk a konzultációban, a bíróság most azt mondta, a kormány ideiglenesen nem terjesztheti tovább azt a szakaszt.
A bíróságon megpróbálta az egészet egy „random fekete csávóra” kenni.
Olyan ügyek kerülhetnek azonnal a közigazgatásból érkező új bírákhoz, amikre eddig öt éves összeférhetetlenség vonatkozott.
„Most is itt beszélgetünk, közben készülhetnénk a karácsonyra a gyerekeinkkel.” Folytatódott a volt barátnőjét lúggal megcsonkító orvos pere a Fővárosi Ítélőtáblán.
Előny a nemzeti konzultációban való részvétel, hátrány a 2010 előtt vállalt köztisztség. A jelentkezéseket a birotkeresunk@gmail.com címen várják.
Az amerikai nagykövet megölését sem tudták rábizonyítani.
Nem lesz enyhítő körülmény, ha az áldozat beleegyezett.
Kilátástalannak érezték a helyzetüket, mert már két éve húzodik az ügyük, és még mindig nem tart sehol se.
Reméljük, minden nyaralása után évekig megőrzi a parkolójegyeket, mert ha az elmúlt években Horvátországban járt, most szüksége lehet rá.
Tavaly nyáron lendületből próbálta lenyomni a Fidesz a független igazságszolgáltatást, de nem sikerült a dolog. Csavaros tervet eszeltek ki, hogy mégis érvényesíteni tudják az akaratukat.