A konzervatívok évtizedek óta legnagyobb sikerüket érték el a Brexit világos üzenetével. A Munkáspárt hagyományos bázisain is összeomlott. Ha Johnson tartja az ígéretét, Nagy-Britannia februárra már nem az EU tagja.
Boris Johnsonnak viszont akkora többsége lehet, amekkorát Margaret Thatcher óta nem láttak a konzervatívok.
Ebből január végére Brexit lesz.
Az egyik munkatársa pedig élő adásban káromkodott.
Az amerikai brit nagykövetség munkatársa nem bírta tovább.
A miniszterelnök a Brit Iparszövetség tagjai előtt beszélt. Az iparszövetség vezetője szerint viszont súlyos károkat fog okozni a kilépés a gazdaságnak.
Korábban ugye úgy volt, hogy mostanra már nem is lesznek tagok.
A kilépés valószínűleg a brit birodalom valódi végét jelenti, mondta az Európai Tanács leköszönő elnöke.
Kilépési szövetséget akar létrehozni Boris Johnsonnal.
A filantróp közgazdász hosszú Guardian-interjúban beszélt Trumpról, Orbánról, a Brexitről és a nyílt társadalom koncepciójáról.
December 12-én tartják a választást.
Boris Johnson harmadszor kezdeményezett előrehozott választásokat, mióta a parlament a kormány ellenkezésével dacolva szeptemberben elfogadott egy ellenzéki kezdeményezésű törvényjavaslatot, ami október 19-ig adott határidőt a brexit-megállapodás parlamenti jóváhagyására.
Így már biztos, hogy az Egyesült Királyság nem lép ki az EU-ból csütörtökön, a brexit eddigi határnapján.
Rugalmasak a feltételek, ki lehet lépni elvben idén is, és jövőre is. Csak a francia kormány akart szigorúbb feltételeket, de a német álláspont győzött Brüsszelben.
A britek többsége - akár maradna, akár menne - nem hisz a békés Brexitben.