büntetés-végrehajtás

Vissza a jövőbe
2014. december 3.

Testvér, segítsd a bebukottakat!

Mobil, láncfűrész és közoktatás mellett jól működő büntetőpolitikát is találunk a finneknél. Nemrég még a legtöbb szabadságvesztést itt hajtották végre, mostanra elérték, hogy az unióban náluk kerülnek a legkevesebben börtönbe, fiatalok pedig csak elvétve. Nemcsak a fiatal bűnelkövetőt segítik, hanem a családját is.

2014. november 12.

Róma örök

„Szegénynek, kitaszítottnak, megbélyegzettnek a büntetőeljárásban is rosszabb lenni, mint jómódúnak és kiváltságosnak.” Kollégánk publicisztikája a múlt heti HVG.ben jelent meg Tigrisre már nincs szükség címmel. Helyhiány miatt az írás eredeti, hosszabb változatát a hetilap nem közölhette. Így most itt adjuk közre a kéziratot, hogy azok is elolvashassák, akiknek a hetilapban publikált, értőn szerkesztett változat felkeltette az érdeklődését. Meg, persze, mások is.

Cserna-Szabó András: A hóhér

A Helsinki Bizottság hat jeles írót (Cserna-Szabó Andrást, Darvasi Lászlót, Erdős Virágot, Grecsó Krisztiánt, Parti Nagy Lajost, Térey Jánost) arra kért föl, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének a civil szervezet számára különösen becses cikkeire írjanak verset, novellát, irodalmi szöveget. Ezeket a 25 éves egyesület születésnapi ünnepségén adták elő Keszég László rendezésében. Közreműködött: az Amoeba zenekar, Rezes Judit, Keresztény Tamás, Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Kata. Az est Kornis Mihály felolvasásával indult.Az elkészült művek közül Erdős Virág verse, Parti Nagy Lajos írása, Darvasi László novellája és Térey János strófákba tördelt rövidprózája után Cserna-Szabó András elbeszélését adjuk közre, amit a 2. cikk inspirált az élethez való jogról.

2014. október 28.

A rendszer első politikai foglyai?

A vasárnap esti Fidesz-székházrongálás miatt hat embert tartanak fogva. Legkevesebb négyükről tudni, hogy rég szabadlábra bocsáthatnák őket. Nem teszik. Miért nem?Fotók: Hegedűs Dániel– Nem futballhuligánokat, hanem politikai aktivistákat vett őrizetbe a rendőrség a Fidesz székházánál vasárnap történtek miatt – mondta Rogán Antal a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában hétfő este.A Fidesz frakcióvezetője mindig képes meglepni a szende állampolgárt. Most például a tegnapi nyilatkozatával. Mert mégiscsak pikáns politikustól, azaz főállású és fizetett politikai aktivistától azt hallani, hogy a politikai aktivista az annyira kártékony fenomén, ami még garázda futballhuligánnal is rosszabb. Persze, előfordulhat, hogy a politikai aktivista (politikus) rendkívül kártékony. Találunk rá példát eleget. De Rogán mást is állít: itt, kérem, nem azokat a józanságukat vesztett, tagbaszakadt fiatalokat, a Fidesz-székház elleni hardweres támadás élharcosait tartóztatta le a rendőrség, akiket számos fotón és filmfelvételen látni, hanem valaki másokat. És a hírekből úgy tudni, valóban nem az araszos vállú monitorvetők vannak már két napja őrizetben, hanem ahogyan a kormánypárti ultra, Bayer Zsolt fogalmaz a maga keresetlen stílusában: „lúdtalpas, kígyóvállú, ultraliberális gennyládák” volnának rács mögött a Gyorskocsi utcában.Rogán és Bayer eredeti módon interpretálnak, de jól tájékozottak.

2014. április 1.

Szibériában dolgoztatná a magyar rabokat a Jobbik

Bérrabtartást vezetne be a szélsőjobboldali párt. Míg itthon 8500-9000 forintért tartanak naponta egy elítéltet, addig keleti országokban (például Oroszországban) a feléből is kijönne egy rab tartása. A rabexportálást a Jobbik nem hasonlítaná Guantánamóhoz, szerintük ez két ország szuverén ügye. Pedig egyértelműen ellentétes a nemzetközi követelményekkel.

2013. november 5.
2013. október 1.

A hajléktalan nem vész el, csak átalakul

A parlament a börtönökre terhelte a hajléktalan-ellátást. Az Országgyűlés börtönfétisének most a fedél nélküliek esnek áldozatul. – Nem hagyunk senkit az utcán – ígérte Orbán Viktor. Kiderült, mit is értett ezen: a kormány „fűtött utca” programját. Ez az utca zsákutca, a meleget a büntetés-végrehajtás szolgáltatja.

A tömeges moszkvai hajléktalanság megoldására a dicsőséges szovjet időkben az volt szokásban, hogy a hatóságok későősszel összefogdosták az utcán élőket és kivitték őket a környékbéli erdőkbe, hogy ott boldoguljanak, ha tudnak. A zord orosz tél „természetes szelekciója” döntött arról, ki érdemes arra, hogy tavasszal visszatérhessen Moszkvába. A mai, népirtás utáni Ruandában, ahol Paul Kagame autokratikus rendszere minden neki nem tetsző dolgot devianciának tekint, s a devianciákat szabadságvesztéssel bünteti, a hajléktalanokat kényszermunkatáborokba zárják, felnőtteket, gyerekeket egyaránt.

Sem az egykori szovjet, sem a mai ruandai rezsimnek nem sikerült azonban kezelni a probléma lényegét. Mert az igaz, hogy tavaszra a moszkvai hajléktalanok száma a felére apadt, de őszre újra elérte a tűrhetetlen szintet. Ruandában pedig az utcagyerekeket konokul újratermelő nyomort nem sikerül vasra verni vagy legalább kordában tartani.

A magyar parlament hétfői döntései bizonyos tekintetben túltesznek még a szovjet és kelet-afrikai példán is. Ezentúl nálunk már az erdei kunyhóépítés is szabálysértésnek minősül, és nem munkatáborba, hanem börtönbe zárják majd a bírságot fizetni képtelen meg a „visszaeső, notórius” hajléktalanokat.

A parlament 240 képviselője olyan alkotmányos, az emberi méltóságot sértő szabályozást fogadott el, amit korábban már az Alkotmánybíróság is elutasított. A kormánytöbbség azonban nem tett le a hajléktalanok megrendszabályozásáról és kriminalizálásáról, és tavasszal tragikomikus módon módosította saját Alaptörvényét, hogy formálisan megteremtse az alkotmányos lehetőségét a hajléktalan állapot büntetésének. Erre a folyamatra tett pontot az Országgyűlés hétfői döntése.

Ma egy börtönnap fogvatartottanként 8–9 ezer forintjába kerül az adófizetőnek, ehhez képest a kormány idén és a tervek szerint jövőre is mindössze 451 millió forintot különített el a „hajléktalanokhoz kapcsolódó közfeladatok ellátására”, miközben alsóhangon 30 ezren élnek fedél nélkül Magyarországon. Vagyis fejenként kb. 15 ezer forintot, kevesebb, mint kétnapi börtönköltségüknek megfelelő pénzt szán éves ellátásukra az Orbán-kormány. De az is sokatmondó, hogy havi 20 ezer forintos lakbértámogatásnak az évi 240 ezres összege az egyhavi elzárás költségének felelne meg.

De hova is fogják bevarrni a kihágásért lesittelt „csöviket”? Köztudottan egyre nő a börtönök zsúfoltsága, amelyen alig enyhít a kormány ügyeskedése, például hogy valójában nem létezik már az egy fogvatartottra jutó kötelező zárkaterületről szóló törvényi előírás. A zsúfoltság nem csak az elítélteknek rossz, de megnehezíti a börtönőrök munkáját is, növeli a feszültséget és a járványveszélyt. A strasbourgi bíróság több esetben marasztalta el Magyarországot a börtönökben tapasztalható embertelen körülmények miatt.

A diadaljelentések ellenére a bűnözés fontos mutatói eközben növekednek, a bűnüldözésé pedig romlanak hazánkban. 2011-hez képest 2012-ben az összes közvádas bűncselekmény száma 21 ezerrel (4,6%-kal) lett több, ennél is figyelemreméltóbb, hogy ez idő alatt a felderítetlen maradt esetek száma nem kevesebb, mint 29 ezerrel (11,9%-kal!) emelkedett. A betörés miatt indult nyomozásoknál az eredményesség tavaly már a 15%-ot sem érte el.

Ezenközben a kormányváltás óta állítólag legkevesebb nettó 3500 fővel nőtt a rendőri létszám, ami nagyjából a korábbi állomány 10 százaléka. Mindezzel nem azt állítjuk, hogy a rendőri létszám nálunk fordított arányban befolyásolja a nyomozások hatékonyságát. Abban is lehet valami, bár ellenpróbára nincs mód, hogy ha nem növelték volna a létszámot, még szomorúbb kriminalisztikai statisztikák születnének. Mi csupán azt akarjuk mondani, hogy a rendőri létszám növelése és a voluntarista büntetőpolitika sem hozta meg a kormány által várt eredményeket. Így van, így lesz ez a hajléktalanokkal is. A korábban nem büntetett magatartások és főleg állapotok kriminalizálása, az elzárások túlhajtása, a börtönfétis rossz útra vezet.

A hajléktalanok börtönnel való fenyegetése nem csak a fedél nélkül élők emberi méltóságát sérti, de a hajléktalanság enyhítésének esztelen és költséges kísérlete is. Ha meg sem próbálják a hajléktalanok szociális ellátását megerősíteni, meglehet, lesznek majd hajléktalanmentes övezetek, de az elesettek száma valójában semmivel semmi csökken, csak – nagy költséggel – időről-időre az utcáról a börtönökbe terelődnek át. Aminek még az a következménye is lehet, hogy előbb-utóbb „saját jogon” (bűnözőként) térnek vissza a „bűnözés egyetemeire”, ahelyett hogy inkább hajléktalanotthonban vagy szociális bérlakásban kapnának lehetőséget a rendes életre. Így teszi bűnözővé a hajléktalant az új szabályozás: előbb csak a jog betűje szerint, majd a valóságban is.

Zádori Zsolt

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

Az Európai Unió támogatásával

2013. szeptember 11.

Nebulók sitten

Végre lehetőség lesz nem csak az általános iskolai, hanem a magasabb szintű tanulmányokat folytató rabok ösztöndíjazására is, ha a büntetés-végrehajtási kódex mostani változatát fogadják el. Keletkezhetnek viszont új problémák.

A fogva tartott fiatalkorúak túlnyomó része jár iskolába. Az iskolaköteles korúaknál ez nem csak lehetőség, hanem kötelesség is. Nem kell nagyon megfeszülni, hogy a börtönök rábírják a fiatalkorúakat legalább az iskolába járásra, az ugyanis némi változatosságot hoz a rabélet egyhangúságába, a jelenleg havi 10 333 Ft-os ösztöndíj pedig újabb ösztönzést jelent, ráadásul enyhíti a fiatalkorúakat különösen sújtó börtönszegénységet. (Országosan most évi mintegy 15 milliót költ az állam mintegy 1400 fogvatartott ösztöndíjára.)

Felmerült, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a közeljövőben átalakítja az ösztöndíjrendszert, és a nivelláló szisztémában nagy szerepet vagy legalábbis szerepet kapna az iskolai eredmény. A Magyar Helsinki Bizottság nem támogatja a drasztikus átalakítást.

A civil életben, iskolákban természetesen ösztönzőleg hathat a diák teljesítményének premizálása, de meglátásunk szerint a börtönben minden olyan intézkedés, ami fokozza a fiatalok között egyébként is meglévő egyenlőtlenségeket, veszélyes helyzetet teremt, és az átrendezés „közösségi költsége” nagyobb lesz, mint a nivellálás hozadéka. Egy érdemjegyekre épülő ösztöndíjrendszert látszólag problémamentesen be lehetne vezetni, mondjuk úgy, hogy a mostani keret 10%-ából képeznék a premizálás bázisát, de a fiatalkorúak között megjelenő – „normál”, tehát a „szabad életben” indokolható – egyenlőtlenség a börtönökben súlyos következményekkel járhat. A különbségtétel rab és rab, fiatalkorú és fiatalkorú között, bármennyire is igazságosnak tűnik első látásra, nem érné meg. Bezárva, börtönben a kintiekhez képest a kicsinyke különbségek is óriásira növekednek és végzetes jelentőséggel bírnak.

Szervezetünk sokkal jobb iránynak tartotta inkább azt, ha az eddigi ösztöndíjrendszert kiterjesztenék a 8 osztály felett járó diákokra is. Visszatetszőnek és károsnak találtuk, hogy míg a rendes ütemben haladó diák semmi pénzt nem kap, addig a többszörös bukó meg hozzájut a támogatáshoz. „Az egyik 15 éves, aki 6. osztályba jár, ösztöndíjat kap, míg kortársa, aki a többséggel haladt együtt, most, hogy kilencedikes, nem kap semmit. Úgy lenne helyes, ha mindkettőjük tanulását támogatnák” – javasoltuk a BVOP-nak a szirmabesenyői intézetről írott jelentésünkben.

Csóti András megbízott országos parancsnok első levelében nem értett velünk egyet, mondván, az ösztöndíjrendszer valóban problematikus, de más okból, mint azt mi gondoljuk. Szerinte az alanyi jogon járó juttatás azzal az eredménnyel jár, hogy a nem teljesítő tanuló ugyanúgy megkapja az ösztöndíjat, mint aki törekvő és jól tanul, így a motiváció nem a tudásvágy és teljesítés lesz az oktatásban való részvétel mellett, hanem a börtönszükséglet forrásának megteremtése. Pedig arra kell törekedni, vélekedett Csóti, hogy a tanulók felismerjék az oktatás morális értékét, és ne a pénz legyen az elsődlegeses motiváló tényező, hanem a tudásvágy.

Válaszunkban egyetértettünk azzal, hogy a büntetés-végrehajtás egyik fő feladata a fogvatartottak reintegrációjának elősegítése, amelyben kiemelt szerepet kap az iskolai oktatás. Viszont továbbra is úgy láttuk, az egységes ösztöndíjazást felváltó differenciálás a céllal éppenséggel ellentétes hatást vált ki: visszafogja a tanulási kedvet, feszültséget szít a fiatalkorú elítéltek között, vagyis végeredményben akadályozza a fogvatartottak későbbi reintegrációját. Kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy minden egyes iskolapadban töltött hónap még azoknak az életkilátásait is javítja, akik egyébként bukdácsolnak vagy nem érdekli őket a tanulás. Az általános iskolai végzettség az egyik legfontosabb választóvonal a munkaerőpiacon is, aki nem rendelkezik vele, gyakorlatilag minden esélyét elveszíti a tartós, legális és jövedelmező munkának, végeredményben a „társadalmi tagságnak”, és ez a nemkívánatos helyzet nagy eséllyel tereli őt a devianciák, köztük a bűnözés világa felé.

A tanulók közötti pénzbeli differenciális a börtönön belül nagy valószínűséggel azzal a nem szándékolt következménnyel járna, hogy az ösztöndíjból kevéssé vagy egyáltalán nem részesülők még kevesebb figyelmet fordítanak a tanulásra vagy akár abba is hagyják tanulmányaikat. Az ösztönzés módja inkább a jutalmazás (nevelői dicséret) lehetne, amely esetenként elősegítheti a feltételes szabadlábra helyezést is. Túlzott az az elvárás, hogy a diákok tudásvágyból vagy morális elkötelezettségből tanuljanak eztán. Ez a börtön világán kívül is igen ritka. Reálisabb, ha a büntetés-végrehatás elérhetőbb célokat fogalmaz meg. Voltaképpen lényegében mindegy is, milyen motívumok bírnak rá valakit a tanulásra, csak tanuljon.

Nagy örömünkre újabb levelében Csóti vezérőrnagy már arról számolt be, hogy a jövőbeni szakmai elképzelések szerint kiterjesztik az ösztöndíjban részesülő fogvatartottak körét a gimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai oktatásban, szakképzésben vagy továbbképzésben, továbbá a felsőoktatásban résztvevőkre is.

A készülő és társadalmi egyeztetésre bocsátott büntetés-végrehajtási kódex tervezete szerint a szakközépiskolai, szakiskolai oktatásban, illetve a szakképzésben vagy továbbképzésben részt vevő elítéltet a képzés ideje alatt az alapmunkadíj egynegyedének megfelelő pénzbeli térítés, azaz ösztöndíj illeti majd meg. (A tervezet egyelőre nem tisztázza, mennyi is lesz az alapmunkadíj, de bízzunk benne, hogy az egynegyede nem lesz kevesebb, mint a mostani 10 333 Ft-os ösztöndíj.) Parancsnoki engedéllyel ösztöndíjat kaphat az egyetemista, főiskolás is. A börtön oktatási-képzési megállapodást köt az elítélttel, és ha az a megkezdett képzéseken önhibájából nem vesz részt, illetve indokolatlanul megszakítja, akkor a rab a felmerült költségek teljes vagy részleges megtérítésére kötelezhető. Ez helyesnek látszik.

Nem világos viszont, milyen következménye lehet majd annak, ha a tervezet egy másik pontját is elfogadja a parlament. Eszerint mégis differenciálnának tanuló és tanuló között, mégpedig „az elítélt tanulmányi eredményétől, szorgalmától és magatartásától függően”. A kiegészítő ösztöndíj elbírálását és a kiegészítő ösztöndíj mértékét rendelet szabályozza majd. Erről még semmit sem tudunk.

Zádori Zsolt

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

Az Európai Unió támogatásával

2013. július 9.

Johnny Cash és a bebukottak

„Ne csak őrizd, gyűlöld is!” Mintha az ötvenes évek smasszerszlogenjét idézné fel az elítéltekkel kapcsolatos hazai közérzület. Nem volt ez mindig így, és másutt sem gondolta mindenki így. Deák Ferenc és Johnny Cash biztosan nem. 

„Népünk nem elsősorban a szabadság-, hanem inkább börtönszeretete révén foglal el kitüntetett helyet a világ népeinek nagy családjában, a börtönlakókra pedig irigykedik. A magyar ember a fegyintézeteket szerényebb kivitelű wellness-hotelekként gondolja el […] A lényeg tehát az, hogy minél több felebarátunkat szeretnénk rács mögött tudni, miközben sajnáljuk tőlük azt a sok földi jót, amiben odabent részük leend” – kesereg a múlt heti Élet és Irodalomban Váncsa István népünk állítólagos börtönimádatán.

Igaz, ami igaz, a közvélemény-kutatások már a mostani gazdasági válság előtt arról tanúskodtak, hogy országunk nagyobbik része, ha bűnözésről vagy más normaszegésről van szó, a minél keményebb megtorlást pártolja, bizonyos esetekben egyenesen vérszomjas módon. Egy 2005-ös felvétel szerint a felnőtt lakosság 63 százaléka még békeidőben is elfogadhatónak tartotta a halálbüntetést, és mindössze minden negyedik magyar mondta azt, hogy nem lehet olyan helyzet, ami az állami kivégzést igazolhatná. A lakosság fele gondolta úgy, hogy a bűncselekmények megszaporodásáért – a bűnügyi statisztikák éppenséggel akkoriban stagnálásról és csökkenésről tanúskodtak – nagyban „hibáztathatók” a bíróságok, azaz szerintük a bűnözés azért is „növekszik”, mert a bírók túl enyhe büntetéseket szabnak ki, és ezzel felbátorítják a bűnözőket. A büntetéskiszabási gyakorlatot a többség (a megkérdezettek körülbelül hattizede) enyhébbnek tartotta a kelleténél, és kevesebb, mint feleannyian (28 százalék) mondták, hogy nagyjából megfelelő.

Nagy az egyetértés tehát abban, hogy „az enyhe büntetéseknek nincsen visszatartó erejük”. Amiben van némi igazság, merthogy tényleg nincsen, éppúgy, ahogyan a kriminológia szerint a szigorú büntetések sem fogják vissza az elkövetőket. A morális gátak mellett leginkább büntetés elkerülhetetlenségétől való félelem, azaz a hatékony bűnüldözés lenne erre képes – vélik a tudósok.

A bűnt és bűnhődést, azok viszonylagosságát nem is olyan rég jobban ismerte a magyar. Testközeli, eleven tudása volt arról, hogy nem csak megveszekedett gonosztevők kerülnek börtönbe. A közeli múltban az átpolitizált sztálini büntetőpolitika számos olyan cselekményt, sőt állapotot büntetni rendelt, aminek következtében például 1952 márciusára az elítéltek száma 60, míg az internáltak száma 100 ezerre duzzadt. Ez az az időszak, amikor a börtönőrök a faliújságokon ezt olvashatták: „Ne csak őrizd, gyűlöld is!” Meglehet, a társadalom ma is ezt várja el a büntetés-végrehajtástól. Nem tekinti elég büntetésnek a szabadságvesztést, szívesen veszi, ha amellett az elítélt minél inkább szenved. Minderre a politikusok még rá is kontráznak, és még azok is, akik talán nem a Gulagot tekintik mintának, inkább hallgatnak, nehogy a rabpártiság gyanújába keveredjenek.

Pedig a humánus büntetés-végrehajtás, a „fogházjavítás” egykor nemzeti ügynek számított, Deák Ferenc, Eötvös József, Szemere Bertalan és XIX. századi nagyjaink munkálkodtak rajta. Akkor a börtönreform támogatása számított sikknek, ma pedig az kapja a piros pontot, aki simlis ötlettel áll elő arra nézve, hogyan lehet a jogszerűség látszatát fenntartva minél több embert minél kevesebb pénzért minél kisebb helyre összezsúfolni, és hogyan lehet a rendszerből mindenféle ösztönzést kiölni, hogy a bűnözőből még véletlenül se lehessen törvénytisztelő állampolgár. Az erre való iparkodás börtöneinket reménytelenül sivár, végletesen nyomorúságos szigorított fegyházakká, illetve a haramiaakadémiákká változtatja.

A büntetés-végrehajtás gyakorlatát alapvetően a társadalmi megrendelés formálja demokratikus körülmények között. Így van ez az Egyesült Államokban is, ahol sokkalta több erőszakos bűncselekményt követnek el, mint nálunk, ráadásul számos államban még ma is végrehajtanak kivégzéseket. Ott gyakran szondázzák a társadalom időszerű véleményét a büntetésnemekről és a helyesnek tartott börtönviszonyokról, mert a büntetés-végrehajtás dilemmái hagyományosan a politika elsőszámú ügyei közé tartoznak. Ezek a kutatások nem mutatnak egy irányba, elég egyetlen nagy sajtónyilvánosságot kapó bűnügy, a vélemények máris 180 fokot képesek fordulni. 2010-ben például a Gallupnál a felnőtt lakosság 64 százaléka támogatta a halálbüntetést, miközben ugyanabban az évben végzett másik felmérés szerint a regisztrált szavazóknak a 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szíve szerint a gyilkosokra sem szabna ki halálbüntetést.

A magyarnál sok tekintetben erőszakosabb amerikai társadalom mintha fogékonyabb lenne a megtorláson túl más szempontokra is, mint a miénk. Élhető börtönviszonyok és alternatív büntetési formák mellett kiállni, kampányolni ott nem szükségszerűen jelent egyet a népszerűségvesztéssel. A közvélemény sokszor meghallja a jó szót is. Különösen, ha azt köztiszteletnek örvendő hírességek, egyenesen sztárok mondják – vagy éneklik.

Ilyen fickó volt Johnny Cash (1932–2003) is. A nehéz gyerekkor (az ötéves fiúcska kiskutyáját például azért lőtte le gyapottermesztő apja, mert a kis kedvenc ételét inkább a disznójuknak szánta), a zaklatott ifjúkor, a németországi katonai szolgálat, a fegyvermánia, a mélyen átélt zsiványkultusz, a korán jött sikerek, valamint a mértéktelen drog- és alkoholfogyasztás akár a börtönbe juttathatták volna magát Casht is, de neki szerencséje volt. Ugyan összesen hétszer is rendőrségi fogdára került, dutyiba soha nem dugták. „Ezekből a tapasztalatokból nem sokat tanultam, legfeljebb annyit […], hogy nem túl jó ötlet a cella rácsait rugdosni. Azon az estén eltört az egyik lábujjam” – írta második önéletírásában.

Már hosszú pályafutása elején ingyenes koncerteket adott különféle börtönökben, az elsőt 1957-ben a texasi Huntsville falain belül. Később három nagysikerű koncertlemezt dobott piacra, amelyeket zenekarával és énekesnő feleségével fegyintézetekben rögzített: Johnny Cash at Folsom Prison (1968), Johnny Cash at San Quentin (1969) és a Svédországban felvett På Österåker (1973). Érdekesség, hogy a művész nem csak dalait énekelte el a raboknak, hanem a számok között afféle vándorprédikátor módjára történetekkel, példázatokkal erősítette hitüket és adott nekik bátorítást a jobbá váláshoz.

Casht, aki szívesen nevezte magát Man in Blacknek, állandóan faggatták, miért hord mindig fekete ruhát. (Igazság szerint nem mindig viselt ilyet, csak sokszor.) Az ars poeticájának számító Man in Black c. számában egyebek mellett ezzel indokolta: „For the prisoner who has long paid for his crime, but is there because he’s a victim of times”. Vagyis (Szántai Zsolt fordításában): „A fegyencért, aki már rég megfizetett bűnéért, de bent ragadt, mert a kor áldozata maradt.” Tanulságos, hogy azután sem vált bosszúszomjassá, miután családját fegyveres rablótámadás érte Jamaicában, az esendő és bűnös ember iránti szánalmát haláláig megőrizte.

Míg nálunk a „kutyából nem lesz szalonna” földhözragadt tapasztalata az irányadó, addig Amerikában – talán a vallásosság nagyobb szerepe miatt – sokan vannak, akik mélyen hisznek abban, hogy az ember képes megváltozni, képes megjavulni. Valahogy ez lehetett a magyarázata a börtönalbumok elképesztő sikerének. Cash csillaga újra felívelt, olyannyira, hogy önálló tévé-show-t kapott az ABC-től. „Mindig ironikusnak találtam, hogy éppen egy börtönkoncertnek, egy olyan eseménynek, ahol olyan jól kijöttem az elítéltekkel, ahogy a rebellisek, a kívülállók, a gazfickók egyáltalán kijöhetnek egymással – szóval hogy éppen ennek köszönhetem »piacképességem« jelentős növekedését.”

Nem is érdemes azzal foglalkozni, mi történne nálunk hasonló esetben.

Zádori Zsolt

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

Az Európai Unió támogatásával

2013. július 5.

Ötmilliós hasadás a kémiai kényszerzubbonyon

Ez a kényszerzubbony nem durva vászonból, gurtniból meg acélkapcsokból készül. Ezt üstben főzik, lombikban párolják le, orvos adagolja, injekciós tűvel és pirulákban osztják ki. A gond, hogy olyanoknak is, akik nem szorulnak rá, de mert fogva tartják őket, tiltakozásukat nem hallani.

2013. július 3.

Új büntetés-végrehajtási kódexről döntött a kormány

Az Igazságügyi Minisztérium szerint a jelenlegi, idejétmúlt törvényerejű rendelet helyett az új büntető törvénykönyvvel harmonizáló törvényben szabályoznák a büntetés-végrehajtást. A tervek szerint a kódexben nagyobb szerepet kapna az elítéltek társadalomba visszailleszkedésének elősegítése.

2013. június 26.

Besült a büntetőpolitika új csodafegyvere

A bírságolás lett nemzetgazdaságunk egyetlen olyan sikerágazata, amely 100 százalékban hazai innovációra épít. Más kérdés, a tavaly kiszabott 19,1 milliárdnyi bírságból mennyit sikerült behajtani. A szigorodó büntetőpolitika mindenesetre havi közel 20 ezer szabálysértőt változtat potenciális börtöntöltelékké.

Kriszta 13 éves kora óta prostituált. Most 22. Három gyereke van. Mivel türelmi zónát az önkormányzat nem jelölt ki, kuncsaftjait csak tiltott helyen tudja felszedni. A rendőrök rászálltak, volt, hogy napi három helyszíni bírságot szabtak ki rá tiltott kéjelgésért, amelyeket nem fizetett be. Az egyik megyei börtönben futottunk össze. 2013. február 25. óta folyamatosan tölti be nem fizetett szabálysértési bírságai miatt kiszabott elzárásait. Szeptemberig még biztosan itt marad, addig „megvan az ítélete”, de várhatóan jövő tavaszig ülni fog, hiszen eddig összesen 147 bírságot kapott strichelésért. Van 2012. április 15. előtti kihágása is, amikor a bíróság még mérlegelhetett, „mennyit ér egy szabálysértőnek”, jelen esetben egy prostinak a naptári napja. Krisztának némelyik napja csak 1000 Ft-ot ért, tehát bizonyos esetekben 30 ezerért 30 napot kell letöltenie. Inkább törlesztett volna közérdekű munkával, mint elzárással, csakhogy a hatóság nem tudott munkát adni neki. Marad tehát a börtön – mint annyi más esetben.

Napról napra

Krisztának időről-időre vannak cellatársai is. Látogatásunk idején Erzsébet és Kató ült vele. Előbbi közterületen fogyasztott alkoholt, amiért 20 ezer forintra bírságolták (20 napot ért), utóbbi összeszólalkozott a falusi postamesterrel, garázdaságért 40 ezret kapott (szintén 20 nap).

A férfiak „elzárós” körletében a „biciklis bűnözők” voltak a legtöbben. Laci a fiát vitte a csomagtartón és nem volt lámpája (75 ezer / 15 nap); Imrének hiányzott az első lámpája és a csengője (20 ezer / 20 nap); Károlynál csak a lámpa hibádzott (50 ezer / 10 nap). Aztán voltak ketten, akik a döntés szerint a „jogszerű rendőri intézkedésnek álltak ellent”. Ők erre úgy emlékeznek, hogy bár szidták a rendőröket és káromkodtak, a személyi igazolványukat azért átadták. A korosabb Peti 18, a fiatal Ákos 5 napot kapott. Akkor ott volt még a büntetlen előéletű, feltűnően megszeppent Csaba, aki többször nem ment el tanúként bírósági tárgyalásra, 200 ezer forintos bírsága kifizetésére esélye sincs, keresete nincs, apja meghalt, anyja rokkant és ápolásra szorul. Csabát a rendőrök papucsban vitték el, hogy letöltse 50 napos elzárását. Sándor hajléktalan, a megyeszékhelyen guberálgat. Szemetelt – állapította meg a hatóság; 14 ezer vagy 7 nap – szólt a bírói döntés. A férfi felszólításra maga vonult be a börtönbe, nem azért, mert a dutyiban jobb, mint csövezni (nyáron éppenséggel sokkal rosszabb), hanem mert bírságra nincs pénze. Közterületen tilos vizelni. Tiszta sor. De mit lehet tenni, ha a faluban nincs nyilvános vécé, és mit tegyen az, akinek nincsen magánterülete, ahol könnyíthetne magán? Zolinak évek óta nincsen. 30 ezer vagy 6 nap. Nem, ő nem a Lido közepén vizelt, hanem az árokparton a háromezres Karánpüspökiben.

Szakmányban

Abszurd bírságok. Abszurd mértékű büntetések, mert játszhatunk a szavakkal, de ezek valójában szokványos börtönbüntetések, sőt az átlagosnál sokszor rosszabb körülmények közt végrehajtott szabadságvesztések. A „rövid idő” miatt gyakran nincsen beszélőre vagy csomag fogadására lehetőség, az elzárásos nem kap munkát, nem járhat iskolába, tanfolyamra, gyakran abban a hiányos ruházatban kénytelen kibekkelni a börtönt, amiben a rendőrök előállították. A büntetés-végrehajtás sem tapsikol az elzárásosoknak. A többletmunkának ugyan ki örülne? Nem beszélve arról, hogy a megyei intézetekben meglévő zsúfoltságot (a felkeresett Bontó megyeiben több mint 200 százalékos volt) már csak az is továbbnöveli, hogy az elzárásosoknak külön zárkákat kell biztosítani.

A „nehézségek ellenére” mégis kezd termőre fordulni az új rendszer „tudatosodása”. Merthogy Bogyay Ferenc miskolci rendőrkapitány például önkormányzati beszámolójában kendőzetlenül arról írt, hogy a bírságok átlagos összege a 2011-es 20 576 forintról 2012-ben 25 897-re emelkedett. Ennek oka „a bírságok alsó és felső határainak növekedése mellett az, hogy a jogalkalmazói akarat tudatosult a végrehajtói állomány szemléletében”. Még ennél is nagyobb emelkedésről számolt be a józsefvárosi kapitány, ott egy év alatt 10 ezerrel majd’ 39 ezerre növekedett az átlagos bírság.

Tavaly a költségvetés előzetesen 16 milliárd bírság kiszabásával számolt. A rendőrök túlteljesítették a tervezettet, a végeredmény 19,1 milliárd értékű közigazgatási és szabálysértési bírság. De mennyit sikerült valójában ebből a költségvetésnek beszedni? Erről a győzelmi jelentések már nem szólnak. Jó lenne tudni, mert egy fogvatartott átlagosan napi 8,5 ezer forintjába kerül az adófizetőknek.

Most következzék egy számtanpélda: ha tavaly a kiszabott 19,1 milliárdból csak 5 milliárdnyi bírságot, a teljes összeg 26%-át nem fizették be a szabálysértők, az – nagyvonalúan 5000 Ft/nap átváltással számolva – további legalább 8,5 milliárdnyi közpénzt emésztett fel. Vagyis az állam valós (nettó) bírságbevétele 5,6 milliárdnál nem lehetett több.

Bővülő újratermelés

A bíróságok tavaly 96 943 esetben küldték a pénzbüntetésüket ki nem fizető vagy közérdekű munkát nem végző szabálysértőket büntetés-végrehajtási intézetbe. Gyakran előfordul, hogy a megbírságolt ugyan végezne közérdekű munkát, de a hatóságok képtelenek biztosítani neki olyat. Ilyenkor a bíróság nem lacafacázik (nem mérlegelhet), és jöhet a honi büntetőpolitika mindenható bűvésztrükkje, az elzárásra átváltoztatás. Még egyszerűbb a helyzet pénzbírságoknál. A szabálysértésért kiszabható pénzbírság összege 5 és 300 ezer forint között lehet, a kiszabott büntetés pedig 2012. április 15. óta 5000 forinttal váltható meg egy-egy börtönben töltött nappal, vagyis egy 30 ezer forintos bírság 6 napot jelent az egyébként is túlzsúfolt börtönben. Az elzáráson lévők száma napi 100-200 fő között van és folyamatosan nő: tavaly december 31-én 128-an szilvesztereztek bent az ország különféle börtöneiben, míg idén május 28-án már 289 szabálysértő volt elzárva. A bíróságok idén havi 20 ezerre teszik az elzárásra változtatott szabálysértések számát. Vagyis 2013-ban várhatóan közel negyedmilliónyi – valójában szabadságvesztést ki nem érdemlő – esetben kellene majd valakinek börtönbe vonulni. Persze, ez a szám ennél biztosan kevesebb lesz, hiszen akik megtehetik, végül mégiscsak fizetnek.

A bv.-sek mellett sem a bíróságok, sem a rendőrök nem rajonganak büntetőpolitikánk új kis hatótávolságú csodafegyveréért, a pénzbírság, helyszíni bírság és a közérdekű munka helyébe lépő elzárásért. A rájuk zúduló ügyteher mellett, merjük remélni, szerepet kaphat ebben az is, hogy a jogalkalmazók is felismerték a helyzet abszurditását és igazságtalanságát, amelyben az állam kisebb súlyú devianciákat kíván szigorú, drága és kontraproduktív szabadságelvonással szankcionálni.

(Az írásban szereplő helyneveket és személyneveket elváltoztattuk. A többi tény mind igaz.)

Zádori Zsolt

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

Az Európai Unió támogatásával

2013. május 22.

Pintér Sándor korunk Marie Antoinette-je

A „kor követelményeihez igazítaná” a büntetés-végrehajtás szabályait a belügyminiszter. Az biztosan benne lesz – mondta Pintér Sándor –, hogy az elítélteknek dolgozniuk kell. Jó lesz, de az már most is benne van.

A történelmi anekdota szerint XVI. Lajos francia király hitvese, Mária Antónia, amidőn 1789 nyarán arról értesült, hogy a párizsi nép azért forrong, mert nincsen elég kenyere, azt találta volna mondani: akkor miért nem esznek inkább kalácsot? Mindezt gyakran idézik, ha a hatalom tompultságát és tájékozatlanságát kell érzékeltetni.

A hazai pályán, a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének rendezvényén szereplő Pintér Sándor belügyminiszter, akinek számos feladata közé tartozik a hazai börtönügy is, az MTI tudósítása szerint ezt mondta:

1) A büntetés-végrehajtásról szóló új jogszabályt készít elő a Belügyminisztérium, ebben a kor követelményeihez igazítják a szociológiai [sic!] és fogvatartási követelményeket. 2) A területet szabályozó rendelet az egyik legrégebbi, 1979-es jogszabály, aminek átalakítása 1990 óta nem történt meg. Jelenleg az Európában legelfogadottabb irányokat tanulmányozzák, és az azokban található szociológiai, fogvatartási követelményeknek megfelelő, modern törvényt alkotnak. 3) Az biztosan benne lesz, hogy az elítélteknek dolgozniuk kell, el kell tartaniuk magukat. Ugyan még nem jutottak el a fogvatartottak 100 százalékos foglalkoztatásáig, de afelé haladnak, hogy mindenkinek legyen munkája.

4) A börtönépítés is feladat, egyes intézetekben ugyanis 150 százalékos a telítettség. Solton nemrég adtak át egy létesítményt, újraindították a Gyorskocsi utcai börtönt, és még az idén hármat újranyitnak. 5) Elsősorban a közlekedési bűncselekmény miatt házi őrizetben lévőknél kipróbálják az elektronikus lábbilincset, ami jelzi, ha az elkövető elhagyja a lakóhelyét. Ezzel az ő felügyeletüket ellátó rendőrök felszabadulnak.

Lenne mindezekhez néhány megjegyzésünk:

1) A jogvédők és börtönügy szakemberei is csak örülhetnek, ha valóban európai és a kor követelményeinek megfelelőek lesznek az új szabályok – és különösen ilyen lesz a hazai gyakorlat. Pintér miniszter eddig éppenséggel nem ezen buzgólkodott. Minisztersége alatt például megkurtították a fogvatartottak élelmezésének eddig is alacsony nyersanyag-normatíváit, vagyis az utóbbi néhány év jelentős élelmiszerár-növekedése mellett a korábbinál kevesebb pénzből kellene kigazdálkodni a rabok megfelelő élelmezését. Az pedig külön is figyelemre méltó, hogy a nehéz fizikai munkát végzők, a tartósan betegek (pl. cukorbetegek) és a kismamák normatíváit vágták meg. A remélhetőleg valóban korszerű európai jogszabályba nem kerülhet majd be az a szabály sem, amely szintén Pintér miniszter nevéhez fűződik, hogy a fogva tartottaknak – a korábbi kötelező érvényű szabályt végletesen felpuhítva – két éve már csak „lehetőség szerint” 3 négyzetméter szabad mozgásteret kell biztosítani a zárkában. Ennek a gumiregulának is köszönhető, hogy egyes helyeken most újra négyzetdeciméterekben mérhető a szabad mozgástér, mint az ötvenes években. Nemrégen jártunk egy büntetés-végrehajtási intézetben, ahol a zárkákban nemhogy mozogni, de még leülni sem lehet, a fogvatartottak szerény kosztjukat kínjukban az azonos légtérben lévő vécé felett fogyasztják el.

2) A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendeletet (Bv. tvr.) valóban 1979-ben alkották meg. Csakhogy szövegszerűen annak ma annyi köze van az eredeti változathoz, mint az 1949-es alkotmánynak volt a 2010-eshez. Azóta megszámlálhatatlanul sokszor módosították az alapszöveget, ami már csak azért sem volt túl nehéz, mert nem kétharmados, hanem feles jogszabályról van szó, amit ez a kormány és az I. Orbán-kabinet is többször átírt. Tehát szó sincs arról, hogy a II. Orbán-kormány most valami megoldhatatlan gordiuszi csomót vágna el vagy korábban lehetetlen küldetést teljesítene.

3) Valójában ez a korszerűtlen Bv. tvr. ma is úgy rendelkezik, hogy a fogvatartott köteles „a jogszabályban meghatározott kivételtől eltekintve munkát végezni, a kijelölt munkát szakismereteinek és képességeinek megfelelően, fegyelmezetten ellátni, a munkavédelemmel és a környezetvédelemmel kapcsolatos előírásokat megtartani”; illetve „a büntetés-végrehajtási intézet tisztántartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül, alkalomszerűen […] részt venni”. A tvr. szövegét éppen Pintér Sándorék módosították, de a munkavégzés 1979 óta alapkötelezettsége a fogvatartottnak, amelyet ha alapos indok nélkül visszautasít, fegyelmi büntetést szabnak ki rá. Aki járt börtönben, tudja, a fogvatartottak zöme dolgozni akar, jobban telik az idő és a pénz is jól jön. De míg a szocializmus időszakában, amikor a „kinti” viszonyokhoz hasonlóan „bent” is teljes volt a foglalkoztatottság, most már sokkal nehezebb munkát és bért adni a fogvatartottaknak. A mostani kormánynak az intézkedése, hogy az állami egészségügyi és szociális intézményeknek kötelező bizonyos termékeket és szolgáltatásokat a bv.-s kft.-knél megrendelni, ugyan javított valamit a munkáltatási mutatókon és a börtöncégek mérlegén, de az a 2005-ben mért arány, hogy nagyjából az elítélt fogvatartottaknak a fele dolgozik érdemben nemigen javult. A 100 százalékos rabmunkáltatástól nagyon messze állunk. Ahogy attól is, hogy minden elítélt kitermeli majd fogvatartása napi nyolcezer forint körüli fajlagos költségét – cigánymeggy szedéséből és seprűkötésből tényleg nem könnyű.

4) Igen, minden bizonnyal a túlzsúfoltság ma a legnagyobb probléma a hazai börtönökben. A folyamatosan és mesterségesen tágított befogadóképesség ellenére a 2008-as 117%-os telítettség tavalyra 137-re emelkedett. A korábban éppen embertelen körülményeik miatt bezárt börtönök újranyitása vagy egykori kórházak átdukkózása enyhít valamit az általános zsúfoltságon, de vannak olyan megyei előzetes-házak, ahol mégis 200% feletti a telítettség.

5) Az alternatív vagy helyreállító büntetési módok, illetve a terheltek alternatív kontrollja tényleg faraghat a zsúfoltságból. Ilyen eszköz az elektronikus lábbilincs is. Nem világos azonban a miniszter példája: ugyan mi szükség egyáltalán a csak közlekedési bűncselekménnyel gyanúsított vagy megvádolt személyt általában előzetesben vagy házi őrizetben tartani, illetve elektromos lábbilinccsel megjelölni? Míg jogerős bírói ítélet nem születik ügyében, pazarlás ilyen-olyan fogvatartására költeni. Persze, hasonló esztelenség és igazságtalanság hajléktalanokat szociális helyzetük miatt börtönbe zárni, gallygyűjtögetőket vagy a szabálysértési bírságot befizetni képteleneket dutyiba dugni. Csakhogy ez korunk büntetőpolitikája, és ennek nagy ára van. A kenyér olcsóbb, mint a kalács – ezt az anekdota Marie Antoinette-jén kívül mindenki tudja.

Zádori Zsolt

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

Az Európai Unió támogatásával

2013. április 17.

Nem egy kalocsai hímzés

A hivatalos befogadóképesség másfélszeresét, nagy többségében nőt tartanak fogva a Kalocsai Fegyház és Börtönben. A szűk, leharcolt, levegőtlen és sötét zárkákban olyanok is szép számmal találhatók, akik pszichoterápiára szorulnak. Velük a börtönszemélyzet nem igazán tud mit kezdeni.

Több fogvatartott laikus számára is jól látható totálisan szedált, szinte öntudatlan, valódi kommunikációra alkalmatlan állapotban volt 2012. júliusi látogatásunk idején. Nyugtatókat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) vagy pszichiáter szakorvos javaslatára adnak az intézet egészségügyi részlegén dolgozó munkatársai, a gyógyszerezésre vonatkozó javaslatot azonban nincs lehetőségük felülbírálni, vagy pedig a fogvatartottat eltérő jellegű, kevésbé erős hatásokkal járó kezelésnek alávetni akkor sem, ha ez adott esetben meglátásuk szerint is indokolt lenne.

Az intézet vezetése szerint több fogvatartottat pszichiátriai állapota miatt az IMEI-ben kellene elhelyezni. Ők a személyi állomány részéről rengeteg figyelmet, munkaráfordítást igényelnek, amit a bv. intézet túlzsúfoltsága miatt is nehéz biztosítani. Emberi jogi szempontból a megfigyelők álláspontja szerint az önmagát lényegileg ellátni képtelen, kommunikálni nem tudó fogvatartottak normál börtönkörülmények közötti fogvatartása szintén nemzetközi emberi jogi normák sérelmét jelenti.

A vezetés tájékoztatása szerint a mentális és pszichoszociális problémákkal küzdő, büntetésüket töltő olyan fogvatartottakat, akik kezelése egy nyitott jellegű rezsimben nem oldható meg, a gyógyító-nevelő részlegben nem lehet elhelyezni. Ez visszásságot okoz abban az esetben, ha a fogvatartott egészségügyi állapota szükségessé tenné a gyógyító-nevelő részlegen való elhelyezést.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) szerint saját vizsgálatai nem támasztják alá a mi tapasztalatainkat. Azt azért elismeri, hogy “sajnos visszaélések – a szabályos, személyre szóló, ellenőrzött gyógyszerosztás, egyéb biztonsági intézkedések mellett is – előfordulhatnak. A jelentésben megfogalmazott állapot észlelése esetén a szükséges egészségügyi ellátásokra minden esetben intézkedés történik.”

Tapasztalaton alapuló megállapításunkat fenntartjuk: nem egyedi esetről van szó, a probléma rendszerszintű. A hazai büntetés-végrehajtás nehezen birkózik meg azzal a feladattal, amit a megnövekedett számú eltérő bánásmódot igénylő elítéltek (mentális és pszichés betegek) jogszabályoknak megfelelő, humánus elhelyezése jelent.

Ahogy a BVOP válaszából kitűnik, a kalocsai börtön problémái nem tekinthetők egyedieknek: „Az elhelyezésbeli körülmények, a zsúfoltságból adódó teher, az ország többi régi építés) börtönépületében zajló büntetés-végrehajtási munkának is a fő jellemzője. A differenciálásból adódó visszásságok (pl. mentális problémákkal küzdő fogvatartott nyitott részlegen való elhelyezési nehézsége) vagy a nyugtatószerek használatával kapcsolatos gondok miatt adódó megoldásmódok – melyek ugyan valóban felvethetik nemzetközi emberi jogi normák kérdését – csakis a büntetés-végrehajtás jellemzőit figyelembe véve, annak biztonsága szempontjából értékelhetőek, s csak ezen ismérv szem előtt tartásával hasznosíthatjuk a Magyar Helsinki Bizottság ajánlásait.” [Kiemelés tőlünk.]

A kalocsai börtönlátogatásunkról szóló teljes jelentésünket itt olvashatja.

A korábbi jelentéseinket pedig itt találja.

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

Az Európai Unió támogatásával

2013. január 3.

„Lehetőség szerint”: ember per vaságy

Fogvatartottak száma osztva a férőhelyekével – így lehet kiszámolni a börtönök kihasználtságát. Mármint azokon a helyeken, ahol pontosan meg lehet mondani, mennyi a büntetés-végrehajtás aktuális befogadóképessége, mert a szabályok egyértelműek. Nálunk nem ilyenek.

[caption id="attachment_1253" align="aligncenter" width="560"] Van Gogh: Rabsétáltatás. Körlettisztaság[/caption]

Részleges, ezzel együtt nagyvonalú amnesztiát hirdetett a cseh és szlovák elnök. Az apropót a Cseh, illetve a Szlovák Köztársaság születésének 20. évfordulója szolgáltatta. Ám ennél is lényegesebb körülmény, hogy enyhíteni kívántak a börtönök embertelen túlzsúfoltságán. A hírek szerint Csehországban egyharmadával csökken a fogvatartottak száma. Mint általában az amnesztiáknál, most is akadnak olyan mázlisták, akiket jobb lenne dutyiban tudni, és talán nem is véletlenül lett ekkora malacuk. A cseheknél eljárási kegyelmet kaptak olyanok is, akiknek büntetőügye még 2003 előtt indult, de jogerős ítélet máig nem született: korrupciós bűncselekmények, bonyolult és tízezreket megkárosító csalássorozatok terheltjei úszhatják így meg. Ez nem öröm.

De azt se felejtsük el, a kegyelmet kapók túlnyomó többsége kis súlyú bűncselekményt követett el, esetleg felfüggesztett büntetést kapott, idős, fiatalkorú vagy nő, valamint többségük még el se kezdhette a szabadságvesztés letöltését, mert a fegyintézetekben egész egyszerűen nincsen hely a fogadásukra.

A börtönök nálunk is túlzsúfoltak. 2008-ban a férőhelyeknek 118%-os volt a kihasználtsága. És nem ez volt a csúcsév, ha nem éppenséggel ekkor közelítette meg leginkább az elvárt szintet. Azóta azonban monoton módon nő, 2011-ben 137% volt, tavaly pedig már 140% felett járhatott, egyes helyeken átmenetileg 200% felé is kúszott. Az embertelen körülmények, a tömegnyomor smasszernek, rabnak egyaránt rossz, és végeredményben rossz az egész társadalomnak.

A strasbourgi bíróság már elmarasztalta Magyarországot a mostoha (nem higiénikus) börtönkörülmények és a zsúfoltság miatt, és számos beadvány fekszik még az Emberi Jogok Európai Bíróságának asztalán. A kormányzat azonban nem a börtönkörülmények javításával vagy esetleg átgondolt amnesztiával kíván úrrá lenni a helyzeten. Mint annyi más területen, itt is unortodox megoldást választott; és éppenséggel egyre több, korábban büntetőjogilag nem szankcionált helyzetet, devianciát kriminalizál, szabadságvesztéssel fenyeget, miközben meg az alternatív büntetésmódok kiszabását korlátozza a bíróságokon. Vészesen kitágította tehát a lehetséges börtönlakók körét.

Térjünk vissza az írás elején vázolt képlethez. Ha a büntetés-végrehajtás, az összes zárka alapterülete nem nő, miközben a bezsuppoltak száma emelkedik, úgy nő a zsúfoltság is – számtanilag éppen akkora mértékben, ahogyan a fogvatartottak száma nő. Csakhogy egy ideje nem lehetünk már ebben annyira biztosak. Mostanság más matek járja.

2010 novemberében ugyanis módosították az előzetes letartóztatás és büntetés-végrehajtás körülményeit szabályozó miniszteri rendeletet, és míg korábban úgy kellett meghatározni a zárkában elhelyezhető létszámot, hogy 10 köbméter légtér és 4 négyzetméter mozgástér jusson személyenként, addig erre már csak „lehetőség szerint” kell törekedni. Ha nem lehet, hát, nem lehet. Vagyis a börtönök kapacitása így szabadon, akár abszurd módon is tágítható. Legalábbis papíron. A képlet, a zsúfoltság törtjének nevezőjét tehát úgy változtathatják, ahogy akarják. Vagyis nincs már jogszabályi korlátja annak sem, mennyi vaságyat halmoznak fel, mennyi fogvatartottat passzíroznak össze egyetlen zárkában.

– Amíg a büntetés-végrehajtás bírja vasággyal, addig nincsen nagy baj – valahogy így hangzik a kortárs büntetőpolitika csörömpölő vaslogikája. Nagyot szól, de rozsda marja, nem ragyog.

Zádori Zsolt

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

Az Európai Unió támogatásával

2012. február 14.

„Üdülés” a börtönben

„Persze, azoknak ott a börtönben mindenük megvan, háromszori étkezés, fűtés, egész nap bámulhatják a színes tévét, én meg 10-12 órát dolgozom naponta, hogy mindezeket előteremtsem.”

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokat olvashatunk a börtönökről szóló cikkek kapcsán. Pedig sokan talán nem is sejtik, hogy a fogvatartottak milyen körülmények között töltik napjaikat. A Magyar Helsinki Bizottság több, mint tíz éve rendszeresen vizsgálja a fogvatartás körülményeit. Összességében legalább két évet töltöttünk a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben - ennyit szabhatnak ki például egy rablásért. Vizsgáljuk meg, hogy a tapasztalataink szerint egyetérthetünk-e azokkal, akik pár hónapot szívesen „üdülnének” a hazai börtönökben.

Ingyenes, fűtött szállás

A 2011. szeptemberi adatok szerint, a hazai börtönökben jelenleg 17.413 fogvatartott tölti a büntetését, miközben a férőhelyek száma 12.604, tehát az átlagos telítettség közel 140%-os. Az ”unortodox büntetőpolitikának” köszönhetően (ld. a Helsinki Bizottság munkatársának cikkét) nem valószínű, hogy ez a helyzet a közeljövőben változna. Nem ritkán az is előfordul, hogy a telítettség egyes intézményekben a 200%-ot is meghaladja, előfordul, hogy egy fogvatartott mozgástere nem éri el a három, a hozzánk érkezett panaszok szerint néha még a másfél négyzetmétert sem. Ez nem csak embertelen, de jogellenes is. Persze, nem csak mi állítjuk ezt. 2011-ben, az Emberi Jogok Európai Bírósága 12 ezer eurót ítélt meg egy fogvatartottnak, akinek 21 hónapig 2,76 m², további 21 hónapig 3,15 m², majd 9 hónapig 3,125 m² mozgástér állt a rendelkezésére, és egyik zárkájában sem volt a WC megfelelően leválasztva.

A büntetés-végrehajtási intézetek állapota nagyon eltérő: vannak új, PPP-beruházás keretében épült börtönök (pl. Szombathelyen), ahol minden zárkához elkülönített WC tartozik, de olyan is akad, ami még a XIX. század közepén épült (pl. a balassagyarmati 1842-ben, a szegedi 1854-ben, a váci 1855-ben). Láttunk már függönnyel leválasztott WC-t 14 fős zárkában, és háromszintes emeletes ágyat is.

    

Nincs megtelt tábla: Elhelyezhető (kék) és tényleges (piros) fogvatartotti létszám:

Napi háromszori étkezés

A magyar állam minden fogvatartottnak napi háromszori étkezést biztosít, ebből csak az egyik meleg. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága ülésén, 2010. november 18-án, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka elmondta, hogy az egy fogvatartottra jutó közvetlen költség napi 290 forint, és ennek kb. a felét, nagyjából 150 forintot fordítanak a törvényben előírt normáknak megfelelő étkeztetésre. Ez még akkor is nagyon kevés, ha több intézetben nem külsős cégtől rendelik meg az ételt, hanem maguk készítik el, és még arra is akad példa, hogy a börtönhöz tartozó területen megtermelik a szükséges zöldséget.

Heverészés egész nap

A munkaképes fogvatartottak kötelesek dolgozni, ha van munkalehetőség. Sokak számára ez az egyetlen bevételi forrás, ebből telefonálhatnak (a kinti áraknál többnyire drágábban), ebből fedezik a postai költségeiket és vásárolhatnak a börtön területén található boltban (az árak itt is gyakran magasabbak, mint a kinti áruházakban). A havi fizetés az előző évi, törvényes minimálbér egyharmada, 2012-ben 26 ezer forint. De ennél lehet kevesebb is, ha a fogvatartott nem teljes munkaidőben dolgozik, vagy teljesítmény alapján kapja a fizetését. A bér kb. 30%-át levonják rabtartás címén.

A dolgozó fogvatartott napirendje:

Az intézetek többségében, a fogvatartottak naponta egy órát töltenek a szabad levegőn, a börtön sétaudvarán. Mivel az előzetes letartóztatottak számára még a többi fogvatartottnál is nehezebb munkát biztosítani, ők - az egyórányi szabad levegőn tartózkodást leszámítva – többnyire az egész napot a zárkájukban töltik. Heverésznek…

„Nem kellett volna bűnözni”

”Megérdemlik” - mondják. Ennek kapcsán azért megjegyeznénk, hogy a fogvatartottak harmada előzetes letartóztatásban van, vagyis jogerős ítélet nélkül tölt el hosszú hónapokat, súlyosabb bűncselekmények gyanúja esetén akár éveket is a fentiekben vázolt körülmények között.

A jogerősen elítéltek esetében is fontos hangsúlyozni, hogy az ítélet szabadság elvonására irányul és nem arra, hogy túlzsúfolt, alapos felújításra szoruló épületekben, esetenként XIX. századi körülmények között tartsák fogva őket. Elég büntetés, hogy a börtönlakóknak a szeretteiktől és a külvilágtól elzárva, szigorú napirend szerint kell élniük, havonta egyszer- kétszer találkozhatnak egy-két órára a családjukkal, és a telefonálásra fordítható idő is korlátozott.

A megfelelő körülmények kialakítására esély sincs: nem várható csökkenés a fogvatartottak számában, a szűkös költségvetésből pedig nem teremthetők meg a szükséges személyi és anyagi feltételek. Az idei költségvetésben az állam körülbelül ugyanannyit szán a büntetés-végrehajtásra (beleértve a közel 18 ezer fogvatartottak ellátását, a büntetés-végrehajtásban dolgozó, közel 8 ezer ember fizetését és az elavult infrastruktúrából adódó, magas üzemeltetési költségeket is), mint két stadion felépítésére Budapesten és Debrecenben. A kormányzat hozzáállását az is jól tükrözi, hogy a kutyatartás feltételeit megszigorították, eszerint tilos kutyát tartósan tíz négyzetméternél kisebb területen tartani. A börtönökben élő fogvatartottakra vonatkozó jogszabályok azonban nem ilyen szigorúak. A törvény úgy fogalmaz, hogy egy felnőtt férfi fogvatartott számára, „lehetőség szerint” három négyzetméter szabad mozgásteret kell biztosítani.

Szerző: Esetlegedit