Fun fact: de, az.
Pedig erre az Adatvédelmi Hatóság elnöke is kötelezte a monopolhelyzetben lévő állami energiacéget, ami még azt sem akarta elismerni, hogy közpénzzel támogatta a kormány kedvenc civil szervezetét.
A monopolhelyzetben lévő állami energiacég nem akarta elismerni, hogy közpénz volt, amivel kitömték a kormány kedvenc civiljeit. De persze az volt.
A Fidesz alelnöke ezzel valószínűleg csak meg akarta védeni a miniszterelnököt és a körét, de gyakorlatilag inkább olyan, mintha páros lábbal beléjük szállt volna.
Csizmadia Lászlót az MVM-es támogatásról kérdezték az Echo Tv-ben, zsibbasztó agyvihart szabadított cserébe a nézőkre.
Önöknek az önök pénzéből.
Ha nem hozzák össze a kétharmadot a Fidesznek, akkor a kormánypárt sem szólhat bele, mikor kampányolhatnak.
Trollhack level NER: az állami MVM 508 milliójával kitömött Fidesz-közeli szervezet most nem esik a civiltörvény hatálya alá, de ezzel vonatkoznának rá a regisztrációs szabályok.
Félmilliárd forint, de nincs felelős.
Néha ők is közpénznek látják, és a törvények is így rendelkeznek, de ha a CÖF-nek adományozott félmilliárdról van szó, akkor a sajátjuk.
Vajon igaz-e ez az állítás? Ebből a cikkünkből kiderül a válasz erre az izgalmas kérdésre. Tartsatok velünk!
Túlsúlyba kerültünk. Ha a kókuszos csibefasírt sem állítja meg Brüsszelt, Sorost meg a többit, akkor semmi.
Szávay István szerint a támogatás felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A Jobbik mindegyik minisztériumtól választ vár arra, hogy a hozzájuk tartozó intézmények támogatták-e a kormánypárti civil szervezetet.
Eddig sem a minisztérium, sem a kormánypárti képviselők, sem az állami közműcég, sem a kedvezményezett szervezet nem ismerte el, hogy az a félmilliárd forint közpénz, amiből kampányolhatnak a kormánynak, tényleg közpénz volt.
Megkérdeztük a kormánypárti képviselőket, nem tartják-e neccesnek, hogy egy olyan szervezetet támogat az állami cég, ami állandóan mellettük kampányol.