Mármint azok, akik végigerőszakolták az országot, több százezer embert elhurcoltak kényszermunkára, vérbe fojtották egy forradalmunkat, és 45 évig katonai megszállás alatt tartották Magyarországot.
A svéd NATO-tagság közvetlenül érinti Amerika biztonságát, közelről figyeljük a fejleményeket - üzente az amerikai nagykövet, miután ismét bojkottálta a szavazást a Fidesz.
Egyes ellenzékiek szerint orosz érdekeket érvényesít a magyar kormány, amikor nem szavaz a svédek NATO-csatlakozásáról. A Mi Hazánk szerint pedig Orbán csak úgy tudja tartani az ígéretét, hogy nem utolsóként hagyja jóvá a csatlakozást, ha ellene szavaz.
Meneküljön, ki merre lát: itt a definitív lista a félelmetes, vérszomjas, minden magyar ember életére és személyes szuverenitására alapvető veszélyt jelentő nyugati főellenségeinkről!
A szuverenitásvédelmi törvény „mindentől különbözik, mint amit egy modern demokráciában láthattunk”: kitenné Magyarországot a vízummentes programból és bevetné a Magnyickij-törvényt a Szenátus külügyi bizottságának elnöke.
„A magyaroknak van ez az elképzelésük, hogy az egy politikai kommunikációs eszköz, hogy folyamatosan imperialistákról és gyarmatosítókról és Brüsszelről és Soros Györgyről beszélnek. Márpedig ez egy fantázia.”