demográfia

Gyerekszülés után csak még több házimunka terheli a nőket

Pedig a többségük nem gondolja, hogy ez csak a nők dolga lenne.

Szurovecz Illés
társadalom

Ferenc pápa arra biztatta az olaszokat, hogy legyen több szülés és gyermek

De fogadják be a bevándorlókat is.

Gazda Albert
külföld

Csák János szerint az lenne a jó, ha a nők már 29 éves koruk előtt szülnének, mert akkor még belefér a második és a harmadik gyerek is

A kulturális miniszter a Budapest Eurázsia Fórumon mondta el, hogy éjszakánként nem tud aludni az alacsony termékenységi ráta miatt.

Horváth Bence
POLITIKA

Most még a férfiak vannak többségben a Földön, de már nem sokáig

2050-re nagyjából kiegyenlítődik a nemek aránya, utána pedig többségbe kerülnek a nők.

Szurovecz Illés
társadalom

"Üres Spanyolország" – ahová az emberek már csak temetésekre járnak

Több ezer spanyol falu áll szinte üresen a vidék elnéptelenedése miatt, de a probléma egész Európát érinti.

Solti Hanna
külföld

Éveken belül csökkenésnek indul a kínai népesség

A hivatalos adatok szerint már csak egy tartományban születik évente egymilliónál több gyerek.

Szurovecz Illés
külföld

Az ENSZ szerint november 15-ére nyolcmilliárd ember lesz a bolygón

De 70 éve nem nőtt ilyen lassan a Föld népességének növekedése, a jelenlegi modellek alapján 2080 körül tetőzhet majd a népességszám.

Horváth Bence
ÉLET

Példátlanul kevés gyerek született az első negyedévben

A modernkori statisztikai nyilvántartás bevezetése óta nem volt ilyen.

Szurovecz Illés
társadalom

Dombóváron többet ér egy szavazat, mint Dunakeszin

A választásokon a legtöbbet a dombóvári, a legkevesebbet a dunakeszi választó szavazata fog érni. A kormámypártoknak kedvez a jelenlegi aránytalanság.

Tbg
POLITIKA

Ivan Krasztev: A választójogról szóló vita lesz Európa következő nagy konfliktusa

A bevándorlók adóznak, de nem szavaznak. A tősgyökeres nyugdíjasok nem adóznak, de szavaznak. Ebből botrány lesz. Az oltásokból és lezárásokból már most káosz van. Nem a tudomány lett a járvány elleni küzdelem nyertese, az összeesküvés-elméletek váltak népszerűbbé.

Magyari Péter
POLITIKA

Szaporodásra utasították a párttagokat Kínában

Majd az általános felháborodás miatt levették a cikket.

Szurovecz Illés
külföld

1978 óta nem volt ennyire alacsony a születési ráta Kínában

Peking egyelőre képtelen úrrá lenni a demográfiai válságon.

Horváth Bence
külföld

Jánoshidán az idősekre fókuszálva szerveznék újra a település életét

A 2500 fős jászsági településen az öregedő társadalommal és a gondozási válsággal vennék fel a harcot. A DW riportja.

Horváth Bence
gazdaság

A II. világháború óta semmi sem vetette vissza úgy a várható élettartamot Nyugat-Európában, mint a covid

Litvániában például 1,7 évvel esett vissza.

Kiss Imola
egészség

Az elmúlt évtizedben tovább lassult a kínai népesség növekedése

Peking azt szeretné, ha több gyereket vállalnának a családok.

Horváth Bence
külföld