A kosaras sajtótájékoztatót tartott New Yorkban azzal kapcsolatban, hogy politikai okokból elvették az útlevelét.
A két tanárt a tavalyi puccs utáni tisztogatások során bocsátották el, most meg már tiltakozniuk se szabad.
Legalábbis amikor diktátorokkal barátkozik, akkor fantasztikus vezetőként dicséri őket, amilyenekre bajban Európának is szüksége lenne. De persze az más, ha a tökösebbé váló EU mindenkire érvényes szabályokat akar betartani a magyar kormánnyal.
A katonai junta vezette országban tett látogatása után bejelentette, hogy rendkívüli állapotot vezethet be és felfüggesztheti a választásokat.
Az AFP fotósa valahogy meggyőzte a diktatúra hivatanokait, és készíthetett egy portrésorozatot.
Streetfotók a nem is olyan szürke hétköznapokról Észak-Korea központjából, Phenjanból. Villogó mobilok, beesett arcok, kortalanság.
Egy Twitter minden alkalommal posztol, amikor diktatúrákhoz köthető gépek mozognak a genfi repülőtéren.
Csak hogy tudja mindenki, aki turistáskodás közben udvariassági látogatást tenne például az olajügyi miniszternél.
Ha Hillary Clinton nyeri az amerikai elnökválasztást, az a magyar kormánynak nem lesz népünnepély.
A kormánypárt el akarja venni a képviselők mentelmi jogát, ami praktikusan azt jelentené, hogy Erdogan lecsukathatná az ellenzékét.
Egyáltalán nem meglepő, hogy 15 év börtönre ítéltek egy amerikai turistát.
Éppen a Nemzeti Rendőrnapon terjedt el a neten a videó, amin átadják a lufit egy rendőrnek.
Azért, mert vlogjában a városvezetők elleni tüntetésre hívta polgártársait, amivel a bíróság szerint a tomszki vezetés hatalmának megdöntésére buzdított.
A kiválasztott 2. része egy összművészeti csúcsteljesítmény, a filmek filmje, a történelem utolsó Filmje. A kör bezárult, ezentúl nincs itt semmi látnivaló.
Mert nem tudományos, mivel nyugati publikációkon alapul, és az „üzbég modellt” nem veszi figyelembe.