Balogh Csabának a július 31. és augusztus 12. között helyette hozott döntéseket lesz most lehetősége felülvizsgálni.
A másikuk már korábban kilépett. Ők is a Fidesszel együtt szavaztak a momentumos polgármester felfüggesztésére.
Gyurcsány Ferenc korábban azt írta a több mint 80 résztvevőről, hogy: „Okosak voltak, és nyitottak.”
A helyi összefogásból kiugrott képviselők és a Fidesz megint fegyelmi vizsgálatot indítottak Balogh Csaba ellen.
A Momentum szerint a polgármesterük ellen forduló DK-s, jobbikos és LMP-s képviselők a saját szavazóikat elárulva a Fidesz és a Samsung érdekeit képviselik, ezért a pártjaiknak ki kell zárniuk őket.
A Momentum elnöke Balatonőszödről üzent, Gyurcsány erre kommentben hívta találkozni. Ez össze is jött Tihanyban, de hiába zajlott nyilvánosan, így sem világos, hogy mi történt.
A kormánypárt pedig kér egy pezsgőt jéggel.
A Samsung-gyár elcsatolása után szétrobbant a helyi ellenzéki összefogás.
A fideszes lap és Palányi Nóra országgyűlési alkalmazott semmit sem tudott bizonyítani a bíróságon.
Nyolcvanéves volt. A Horn-kormány egykori miniszterének talán legfontosabb politikai öröksége a “Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” szállóige.
Azt kérik a bíróságtól, hogy szólítsa fel a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, hogy tegyen eleget a jogerős bírsági ítéletnek, és adja át a tao-pénzek felhasználásáról szóló dokumentumokat.
Nem örülnek, hogy a párt felhasználta a Nélküledet.
Péteréknek évek óta tömény szarszag, rágcsálók meg bogarak keserítik meg a mindennapjaikat. A szomszéddal nem tudnak, az illetékesek pedig láthatóan nem is akarnak mit kezdeni.
Az ellene hozott döntéseket is újra akarja tárgyalni.
Az DK, az LMP és a Jobbik képviselői a Fidesszel együtt nyesegették meg a momentumos polgármester jogköreit.