drogkereskedelem

Fél év után kiengedték a drogkereskedelemmel gyanúsított divattervezőt

H. Zoltán nyomkövetőt kapott.

Botos Tamás
bűnügy

Először foglaltak le egy év alatt több mint 100 tonna kokaint az antwerpeni kikötőben

Egy évvel korábban még csak 89,5 tonnát, tavaly már 110-et találtak. Az igazságügyi miniszter szerint Belgiumban a „narkoterrorizmus” új szakaszába lépett.

Herczeg Márk
drog

30 ember meghalt El Chapo fiának elfogása közben, de az egész akció inkább az USA-nak szólt

Biztonsági szakértők szerint ez a letartóztatás sem a kartell működését, sem az Egyesült Államokba beáramló kábítószer mennyiségét nem fogja jelentősen befolyásolni.

Kiss Imola
külföld

A mexikói drogkartellek új célpontjai a csirketenyésztők

Akkora kockázattal jár a baromfitenyésztés, hogy emiatt elviselhetetlenül drága lett a csirkehús a piacokon.

444.hu
külföld

14 katona halt bele, de elkapták a világ legkeresettebb drogbáróját, akiről netflixes sorozat is készült

Az ő kalandjairól szól a Narcos: Mexico című sorozat. A 14 katona nem a hetvenéves Rafael Caro Quintero heves ellenállása miatt veszett oda, hanem lezuhant közben a helikopterük.

Szily László
bűnügy

A mexikói haditengerészet zárójelbe tett pár akciófilmet ezzel a drogfogással a tengeren

Helikopterrel vettek üldözőbe egy csónakban menekülő csempészbandát.

Kaufmann Balázs
külföld

Ellopták a nemrég letartóztatott kolumbiai drogbáró, Otoniel kihallgatásáról készült felvételeket

A lopás egy nappal azután történt, hogy az Igazságügyi Bizottság garanciát követelt arra, hogy folytathassák Otoniel kihallgatását.

Kiss Imola
bűnügy

Négy ember ellen emeltek vádat a Wire-ból ismert Michael K. Williams halálával kapcsolatban, aki tavaly túladagolta magát

Biztonsági kamera vette fel, amikor eladták a színésznek a fentanillal kevert heroint.

Kiss Imola
bűnügy

A Múzeum körúton fogták el egy német bűnszervezet tagját, akihez Európa egyik legnagyobb drogfogása köthető

A német férfi elfogásában a TEK segített.

Mészáros Juli
bűnügy

Tíz év polgárháború alatt helyre kis narkóállam lett Szíriából

A New York Times riportja alapján a szír gazdaságot javarészt az amfetaminkereskedelem tartja életben, a drogexport értéke sokszorosan meghaladja az ország legális külkereskedelmét.

Király András
külföld

Elfogták egy kokainra szakosodott Pest megyei droghálózat öt tagját

Összesen közel 200 gramm kokain mellett készpénzt, a kereskedést alátámasztó eszközöket, mérleget és tasakokat is lefoglaltak bűnjelként a nyomozók.

Kiss Imola
bűnügy

Olyan magyar drogkereskedő párost kapcsoltak le, akiknek az egyetlen ügyfelük a rendőrség volt

A fedett nyomozók azt hitték, hogy egy nagy droghálózatot buktatnak le.

Fődi Kitti
bűnügy

Két lopott Van Gogh festmény megvásárlása miatt letartóztatták az olaszok egyik legnagyobb drogbáróját

Raffaele Imperialét 2016 óta körözték Olaszországban.

Fődi Kitti
bűnügy

Kondigépeket, autókat, ékszereket és egy quadot is lefoglaltak a rendőrök egy drogkereskedő szervezetnél

Találtak még 250 millió forint értékben drogot is – 80 kilogramm marihuánát, 3 kilogramm amfetamint és 0,6 kilogramm kokaint.

Mészáros Juli
bűnügy

El Chapo letartóztatott felesége egy borzalmas szappanopera-karakter is lehetne

El Chapo még 2007-ben, egy szépségversenyen látta meg Emma Coronel Aispurót, aki férje hírnevét meglovagolva 2019-ben saját ruhamárkát is létrehozott.

Mészáros Juli
drog