És az egészségügyi hallgatóknak, ha részt vesznek a járvány elleni védekezésben.
A tesztelés második hullámában javultak az adataik.
A MOK szerint hamarosan a koronavírusos orvosoknak is dolgozniuk kell.
Néhány napja az Orvosi Kamara egyik vezetője azt mondta, ez armageddon lenne.
84 ember belehalt a fertőzésbe.
Reagált tegnapi cikkünkre a Jósa András Oktatókórház, ahova korra való tekintet nélkül kezdték el berendelni a megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvosokat.
A szlovén kórházakban is súlyos a helyzet a koronavírus-járvány miatt.
A koronavírus-fertőzött igazságügy miniszter járt Bayer Zsoltnál és a kormányzati média más szerkesztőségeiben, és kezet fogott a Kúria új elnökével. Gulyás Gergely délelőtt azt mondta, a kormány nem tervez további járványügyi szigorításokat, délután már arról írt a kormánymédia, hogy de.
Az ellenzéki képviselő kérdéseire politikai dörgedelmekkel válaszolt az egészségügyi tárca államtitkára. Azt nem tudta megmondani, hogy miért nem tesztelnek többet Magyarországon, és azt se, hogy legalább a tanárokat miért nem tesztelik.
Adorján Gusztáv kórházi tisztsége mellett a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője is volt.
Pedig az állami szektorban dolgozóknak már most is 10 ezer koronával magasabb a bérük, mint a magánegészségügyben dolgozóknak.
A világ hetedik legnépesebb a városa, a húszmiliós Mumbai Dharavi nevű nyomornegyede a lehető legrosszabb esélyekkel indult a koronavírus ellen, de a városvezetés megoldotta.
De csak ott, ahol „visszatérő jelleggel kellett járványügyi intézkedéseket foganatosítani”.
Az Orvosi Kamara elnöke szerint a miniszter megértette, mi az orvosok baja az átvezénylésekkel és a másodállások teljes tiltásával.
Soha nem szorult még a vírusfertőzés miatt egyszerre ennyi ember kórházi ápolásra.