Újabb rekordokat dönt a harmadik hullám, már a magyarok több mint fele biztosan beadatná a koronavírus elleni vakcinát. Rétvári Bence szerint azért nem veszik előre a tanárokat az oltási rendben, mert még így is hamarabb lesznek beoltva, mint más országokban.
Nagyon sokan döntöttek úgy, hogy nem írják alá az új jogviszonyról szóló szerződést. Veszélybe került a sürgősségi ellátás a Szent Borbálában.
Rettenetesek a körülmények, erre pedig még rájön az, hogy hétfő éjfélig kellene aláírnia a dolgozóknak az állam által elvárt jogviszonyszerződést. Ez így már sok volt az orvosoknak és ápolóknak, inkább felmondtak.
Csütörtökön 221 ember halt meg a vírus miatt az országban, ez az eddigi legmagasabb napi halottszám.
Anthony Fauci szövetségi egészségügyi tanácsadó első munkanapja a Biden-elnökség alatt.
Fenn kell tartani a törékeny egyensúlyt, miszerint a klinikák részei maradtak az egyetemeknek, de mégis, az egységes kórházi ellátásban vállalnak szerepet - mondta a miniszter.
A Párbeszéd politikusa szerint a pénzügyminiszer személyesen felelős azért, hogy a kormány milliárdokat vett el a II. és III. kerület orvosi rendelők felújítására szánt büdzséjéből.
A DK egészségpolitikusa szerint július-augusztusra lesz az országban annyi védőoltás, hogy a lakosság 60-70 százalékát át tudjuk oltani.
Az orvosi kamarának küldött beszámolók szerint az oltóhelyek először a saját dolgozóikat oltják, egyáltalán nem érvényesül a vírusnak való kitettségen alapuló fontossági sorrend.
Városi kórházként megyei rangú fővárosi centrumkórházak alá rendelik szinte mindegyik érintett állami intézményt.
Majd külön kábítószerügyi minisztert neveztek ki.
Egyedül az óvodák és általános iskolák nyithatnak ki.
Januártól tilos lesz hálapénzt fizetni és elfogadni, de a választott orvossal szülés egy ideig még velünk maradhat, a társadalmi igény e téren még találkozik az szülész-nőgyógyászok anyagi érdekeivel. A K-Monitor és az EMMA Egyesület friss, nagyszabású szülésélmény-kutatása megmutatja, miért.
A legmagasabb riasztási szintet rendelték el.
Nem várnak a szabályok betartatásával. Januártól egy év szabadságvesztést érhet a hálapénz.