Egy nemzetközi jelentés szerint több nemzetközi szervezet segélymunkása is nőket zaklatott az országban.
A WHO főigazgatója Kabulban járt, és megrettent attól, amit ott látott.
A gazdag országok minden 100 emberre majdnem 100 adagot adtak be, míg a szegény országok csak 1,5-öt, főleg a kínálat hiánya miatt.
A korlátozások feloldásának következményei lesznek.
Világszerte 53,6 millió tonna elektronikai hulladék termelődött 2019-ben, ami 21 százalékkal magasabb a mindössze öt évvel korábbi adatoknál.
Az indiai lett például a delta. Azt remélik, hogy könnyebb lesz így beszélni a variánsokról, és az országokhoz kötött stigmák is megszűnhetnek.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz bírálta Kínát, amiért korlátozta a nemzetközi szakértők hozzáférését az elsődleges adatokhoz.
Gyakorlatilag hatástalan.
Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint a koronavírus okozta halálesetek száma is csökkent tíz százalékkal.
Minden áron meg akarják akadályozni, hogy a WHO nyomozócsoportjával vagy külföldi újságírókkal beszéljenek.
Azt mondják, arra sincs bizonyíték, hogy az oltottak biztosan nem fertőznek.
Két héttel előrehozták az ülést.
Kína sokáig húzta a vizsgálat elindulását.
A történet folytatását elég jól ismerjük.
Szerintük a kérdés most „nem az, hogy a világ megengedheti-e magának, hogy megossza a vakcinákat, hanem hogy megengedheti-e magának, hogy ne tegye ezt”.