Két éve vesztegelt a hulladék a szigetországban. Úgy volt, hogy újrahasznosítható dolgokat szállítanak hozzájuk, de aztán bűzleni kezdett valami.
A jogszabályok helyett a személyes felelősségre helyezik a hangsúlyt.
Mármint nem szó szerint, hanem vírusos.
Llandudnoba a járvány elején költöztek be a kecskék, azóta pedig a forgalom felett is átvették az irányítást.
A húszéves Greenwood nem reagált a vádakra, a rendőrség vizsgálja az ügyet.
Már maszkot se nagyon kell viselni, és tervezik megszüntetni a karanténkötelezettséget is.
A miniszterelnök továbbra is azt mondja, ő nem szegett szabályt.
Arra a kérdésre, hogy lemond-e, ha az ügyben indult vizsgálat megállapítja, hogy félrevezette az alsóházi képviselőket, a brit kormányfő nem válaszolt egyértelmű igennel vagy nemmel.
Rájöttek, hogy az emelkedő energiaárak mellett ez nem vette ki jól magát.
A klímaváltozás miatt egyre több Sussexben a szőlőültetvény, így a bogár is, azt viszont megeszik a denevérek, így mindenki jól jár.
A viharok áramkimaradást és közlekedési fennakadásokat is okozhatnak.
Ez annak is köszönhető, hogy az embercsempészek nagyobb méretű gumicsónakokkal látják el a menekülteket.
Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság és Franciaország megegyezett arról, hogy „a nukleáris háborút nem lehet megnyerni”.
Egy 54 éves férfit gyanúsítanak a betöréssel.
A karanténszállodákból pedig mindenki szabadon távozhat. Nehezen mentek át az új szabályozások a brit alsóházban.