ellenzék

A kiskőrösi fideszes homok elnyelte az ellenzéket

Mindig is jobbos környék volt ez, de 2010 előtt a Fidesz még kisebbségben volt a képviselő-testületben. Kacskaringós nyomozás után találtunk rá a város egykori ellenzékijeire, akiknek már semmi közük nincs az időközi választáson függetlenként induló jelölthöz.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Jövőre is támogatja a Momentum a bajai polgármestert

Nyirati Klára korábban angoltanár volt, 2019-ben választották polgármesterré.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Gulyás Gergely lehazaárulózta az ellenzéket

Ünnepi interjút adott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Aprózódva készül az ellenzék az EP-választásra

Az EP-választást a legnagyobb közvélemény-kutatásnak tartják az ellenzéki oldalon, mert itt nincs összefogás, és tisztán listás rendszer van. A DK, a Momentum és a Párbeszéd már közölte, az MSZP pedig kiszivárogtatta, hogy kikkel indulnak. Szaporodnak a pártok, úgyhogy rengeteg ellenzéki szavazat veszhet el jövőre.

Magyari Péter
POLITIKA

Dömötör Csaba szerint a demokrácia fokmérője, hogy az ellenzéki pártok büntetlenül bonthatnak le egy darab kordont

A Fidesz 2007-es kordonbontása szerinte „egész más" volt.

Solti Hanna
filozófia

Leginkább fenyegetés lehet a fideszes kampányfinanszírozási reform célja

Ha tényleg kiskaput látnak a rendszerben, akkor azt a most magyarázott módosítással nem lehet bezárni. A Kósa Lajos által bejelentett új rendszer leginkább az ellenzékkel együttműködő civil szervezetek elijesztésére lehet alkamas.

Magyari Péter
POLITIKA

Kordont bontott a Momentum és Hadházy Ákos a Karmelita előtt

A Színház utca két végét 2021 novembere végén kordonozták el mondvacsinált okokra hivatkozva.

Tóth-Szenesi Attila, Szily László, Miklósi Gábor
belföld

Itt nézheti élőben a kordonbontást a Karmelitánál

Kordont bont a Momentum és Hadházy Ákos a Karmelita előtt, ahol a Színház utca két végét 2021 novemberében kordonozták el, arra hivatkozva, hogy az az Orbán hivatalával szemközti Honvéd Főparancsnokság újjáépítésének felvonulási területe.

Mészáros Juli
POLITIKA

Már a jelöltállítás előtt összeveszett a török ellenzék

Egyre kevesebb az esély Erdoğan május közepi leváltására.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Az ellenzéknek nem a választásokkal kellene foglalkozni, hanem a társadalommal

Ellenzékiek beszélgetnek a szinte elképzelhetetlen politikai változásról egy alagsorban, hol járunk, a hetvenes években? Nem, ez 2023 Magyarország, ahol Orosz Anna vendége volt két politikai elemző, Lakner Zoltán és Unger Anna. Szerintük az ellenzéknek el kellene engedni azt, hogy választási ciklusokban gondolkodik.

plankog
POLITIKA

Szvjatlana Cihanouszkaját nem lepte meg Szijjártó Péter minszki látogatása

Az EU-tól viszont több következetességet várna az ilyen kihágások miatt.

Kiss Imola
külföld

Az összefogást megbánták, és nyíltan kezdenek beleállni a DK-val szembeni konfliktusba az ellenzéki pártok

Sűrű hétvégével indította be az évadot az ellenzék, aminek a végén Gyurcsányék erődemonstrációt tartottak a többi párttól elszipkázott politikusokkal.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Márki-Zay Péter gameplay-videót csinált arról, hogy románul tanul a Duolingóval

A hódmezővásárhelyi polgármester a 4-es unitnál tart.

Herczeg Márk
játék

A Momentum, az LMP és a Mi Hazánk is népszavazást akar a debreceni akkugyárról

Ahány párt, annyi kérdés.

Vég Márton
POLITIKA

Elbukott a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa a kormánnyal szemben

183 képviselőből csak 81 támogatta az indítványt.

Fődi Kitti
külföld