Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, az ellenzék klímapolitikai programjának felelőse szerint a Paks 2 szerződését azonnal föl lehetne mondani, az orosz energiafüggőségtől viszont csak kormányváltással lehet megszabadulni.
Így üzent azoknak, akik aggódnak amiatt, hogy a Fidesz számít esélyesebbnek. Szerinte ugyanakkor sosem volt még ilyen egyszerű a választás: „A Kelettel szemben Európát válasszuk!”
Márki-Zay Péter szerint egy őrült vezeti az országot, akinek fogalma sincs a piacgazdaságról. A mostani magas inflációt azonban részben éppen a béremelések okozzák.
Ez minden idők legfurcsább fideszes kampánya: miközben a kormányoldal folyton azt sulykolja, hogy az ellenzék háborút akar, a másik fő üzenet olyasmi, hogy Ukrajnának kellene minél hamarabb véget vetnie a megszálló oroszokkal vívott honvédő háborúnak.
Az állítólagos óvónője szerint olyan buta volt, mint hat pár rendőrcsizma, csakhogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondja, nem is abba az óvodába járt.
Országértékelőt tartott az ellenzék. Az eseményen Márki-Zay Péter mellett Karácsony Gergely, Kunhalmi Ágnes, Dobrev Klára, Kanász-Nagy Máté és Jakab Péter is elmondta, miért kell leváltani a Fideszt.