Alapítója volt az ENSZ emberi jogi folyóiratainak, alapítványával a magyarországi romákat segítette.
A hajókon Líbiából és Törökországból induló menedékkérők lehettek, több mint hatvan embert keresnek.
James Elder, az UNICEF munkatársa szerint Gáza egy „horror show” a gyerekek számára jelenleg.
Szlovákia nagykövetségén is ott a szám, ők csak tartózkodtak a népírtás népírtásként való elfogadásáról szóló szavazáson.
Izrael visszautasítja a vádakat, a Hamász még nem reagált.
A katari és egyiptomi közvetítőkkel sem nagyon megy a tűzszünet és a megegyezés a felek között.
A fogvatartottak között a világszervezet emberi jogi és élelmezési programjának dolgozói és küldöttei is lehetnek. Egyikőjüknek a feleségét is elfogták.
Az EP-ből távozó képviselő az ENSZ turisztikai világszervezetének brüsszeli képviseletét vezetheti.
A védelmi erők vasárnap mértek légicsapást egy rafahi menekülttáborra. Hétfő éjjel a dél-izraeli Eilatban és a libanoni határon fekvő Nyugat-Galileában is rakétákat észleltek.
A szigetország pénteki természeti katasztrófája nagyobb volt, mint amekkorának kezdetben látszott az ENSZ szerint.
Az ENSZ-határozatot nem támogató államok neveit vésik fel a szégyenfára, hogy a szavazás eredménye hosszú távon se menjen feledésbe.
Mi voltunk az egyetlen uniós és NATO-tagállam, akik az emléknap ellen szavaztak, de Eritrea és Belarusz velünk van. Közben minden korábbinál erősebb fenyegetéseket küld az USA a kiválni akaró boszniai szerbeknek, Orbán szövetségesének.
Ezenkívül meg kell nyitniuk a rafahi átkelőt a segélyszállítmányok előtt és engedniük kell a tényfeltáróknak az övezetben való munkát.
A külügyminiszter szerint bár tenni kell azért, hogy a hasonló esetek ne történhessenek meg, a Balkán amúgy sem a stabilitásáról volt híres, így nem tartja jónak az időzítést.
Az ENSZ Közgyűlése megszavazta, hogy július 11-e lesz a nemzetközi emléknapja. Az uniós tagállamok közül csak Magyarország szavazott a javaslat ellen. A boszniai szerbek vezetője megkezdené a kiválást Bosznia-Hercegovinából.