ep

Brüsszelben nekimentek a fideszesek Kínának, Budapesten már nem

A párt EP-képviselői megszavazták, hogy minden Kínával kötött szerződésben ki kellene térni az emberi jogi kérdésekre is. Szél Bernadett rákérdezett a kormánynál, szót fogadnak-e.

Magyari Péter
POLITIKA

Járóka Lívia megsértődött, és beperli Hadházyt, de továbbra sem mutatja be az elszámolást

A Fidesz EP-képviselője nem derített fényt a Farkas János Program rejtélyére sem.

Herczeg Márk
politika

Elképesztő levelezésben van Varga Judit az EP elnökével

A miniszter kérte, hogy elmehessen a magyar felhatalmazási törvényről szóló vitára. Sassoli elnök ezt nem engedte. Varga visszaírt, hogy de menni akar. Sassoli erre meghívta inkább Orbán Viktort személyesen.

Magyari Péter
eu

Négy EP-frakció, köztük a néppárt is követeli, hogy jogállamisági feltételekhez kössék az EU-s pénzek kifizetését

Az Európai Tanács elnökének írtak levelet a frakcióvezetők, a költségvetési csúcsra időzítve.

Magyari Péter
eu

Megszavazták, folytatódik a hetes cikkely szerinti eljárás Magyarország ellen

A néppárti képviselők is támogatták a határozatot.

Boros Juli
politika

Timmermans: 100 milliárd eurót különít el az Európai Bizottság a zöld átálláshoz

Segítséget nyújtanak az átálláshoz a tiszta energiaforrásokra.

plankog
külföld

A Fidesz átülését készíthette elő Orbán Varsóban

Ha menniük kell a néppártból, akkor a konzervatív frakcióban találhatnak maguknak új helyet a fideszesek. Ennek lehetőségeit térképezte fel a miniszterelnök kedden.

Magyari Péter
eu

Momentum: A DK a Fidesszel együtt szavazta le a menekültek tengeri mentéséről szóló javaslatot

Október 24-én szavaztak az EP-ben arról, hogy fokozzák-e a tengeri mentési missziókat a vízbe eső menekültek érdekében. Két szavazaton múlott.

Tbg
eu

Itt a SxOxTxEx új EP-je

Herczeg Márk
ZENE

15 év után új lemeze van Missy Elliottnak

Négy számból áll, szokás szerint jó látványos lett az első videóklip.

Szily László
zene

Így szavaztak a magyar EP-képviselők Ursula von der Leyenről

19 mellette, 2 ellene.

plankog
eu

A szocdem frakció nem támogatja a fideszes jelölteket az EP-ben

Szerda reggeli frakcióülésén döntött így az EP második legnagyobb frakciója, az S&D.

Király András
külföld

Járóka Lívia szerint megnyugodnak a kedélyek, konszolidálódik a Fidesz és a néppárt viszonya

A EP fideszes alelnöke kijelentette: "az elkövetkező időszakban is mindenképpen a legfontosabb partnerünknek tekintjük őket."

Botos Tamás
külföld

Strache nem veszi át a mandátumát az Európai Parlamentben

Facebook-videójában azt mondja, a feleségével és a bizalmasaival folytatott hosszú beszélgetések után döntött így.

plankog
külföld

Manfred Webert megválasztották a Néppárt frakcióvezetőjének

A várakozások szerint alakult a szavazás, a kihívó nélküli jelölt nyert.

Király András
külföld