epp

2019 május 24., 16:52

Joseph Daul szerint „a nacionalista populisták sok tagállamban megerősödtek, és tönkre akarják tenni Európát, a baloldaliak marxista lózungokkal mozgósítanak, a zöldek agyon akarnak szabályozni mindent, Macron elnök pedig úgy akarja átépíteni az európai pártrendszert, hogy csak rá vagy a nacionalistákra lehessen szavazni”.

2019 március 21., 08:12

Lehet, hogy ők már előre tudták, önként, szabad akaratból felfüggeszteti magát a pártszövetségben a Fidesz. (Mert hogy nem zárták ki, nem függesztették fel őket, akkor azonnal kiléptek volna, bennünk van annyi tartás, hanem éppen ellenkezőleg, önként, szabad akaratukból, előre tervezett módon, tehát nem külső nyomásra, vagy a közösség döntésének eredményeként, hanem saját elhatározásuktól lépnek hátra egy rövid, előre meg nem határozott időre.)

2019 március 20., 20:21

Bár a Fideszt felfüggesztették, a kereszténydemokraták egyelőre maradnak az Európai Néppártban, aztán meglátják.