eu

Már az OLAF is vizsgálja, történt-e csalás az EU-s élelmiszercsomagok ügyében, melyeket „Magyarország kormánya juttatott el” a szegényekhez

Az Európai Csalás Elleni Hivatal előzetes eljárásban vizsgálja, hogy történt-e csalás vagy szabálytalanság.

Boros Juli
politika

Uniós vezetők: Az „egyetlen észszerű magyarázat”, hogy Moszkva áll a Szkripalék elleni támadás mögött

Az erről szóló nyilatkozatot egyhangúlag fogadták el az EU-s állam- és kormányfők – közölte Donald Tusk.

Herczeg Márk
bűnügy

Orbán kalkulációi szerint Európa megtelt

Herczeg Márk
életmód

Orbán migránsügyi csúcsra készül, de Brüsszelben nem ez lesz napirenden

Ha az EU-ról van szó, és ott egy kamera is, akkor a fideszesek nem bírnak igazat mondani. Őrjöngtek a sajtó előtt az országjelentés miatt is, miközben zárt ajtók mögött elismerték, hogy alapvetően pozitív a szöveg.

Magyari Péter
politika

Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága szerint mély aggodalomra adnak okot a magyarországi fejlemények

Nagy többséggel fogadtak el határozatot erről. A fideszes Schöpflin György szerint a szakbizottságának szövege egy kitalált Magyarországról szól.

Horváth Bence
politika

Ukrajna szankciókat sürget Gerhard Schröder ellen

Az ukrán külügyminiszter szerint az egykori német kancellár Putyin legnagyobb lobbistája.

Boros Juli
POLITIKA

Brüsszel szerint a sikeres lezáráshoz közeledik az Európába érkezett menedékkérők elosztására szolgáló EU-s program

A jelentés szerint EU-s műveletekkel 2 év alatt több mint 285 ezer ember mentettek ki a Földközi-tengeren, és tavaly 2000 olyan embert is biztonságba helyeztek, akiket az embercsempészek a sivatagban hagytak magukra.

Herczeg Márk
eu

A Szörnyeteg, aki a színfalak mögött behálózta Brüsszelt

Egyre nagyobb a botrány az EU fővárosában, ahol Juncker korábbi kabinetfőnöke hirtelen a Bizottság főtitkára lett. Martin Selmayrt egyszerre tartják briliáns stratégának és egy pszichopatának, 10 évnyi szívós munkával mára az EU egyik legfontosabb háttérfigurájává vált.

Horváth Bence
európai unió

Riadó, Brüsszel beleugat a magyar választásba, ráadásul épp a Fidesz-KDNP mellett kampányol!!444!!!

No agyaskodás, yes ugribugri! Stop Brüsszel! Stop Soros! Stop ENSZ! Stop világ! Stop! Hammer time!

Herczeg Márk
képzavar

Trump azzal fenyegetőzik, hogy megadóztatja az európai autókat

Az amerikai elnök kikelt a korábbi amerikai kormányok „nagyon ostoba” kereskedelmi megállapodásai ellen, szerinte más országok „csak nevetnek, milyen bolondok voltak”.

Herczeg Márk
eu

Az Aranybullával, Werbőczyvel és rengeteg évszázados törvénnyel érvel a magyar kormány az EU ellen

Az Alkotmánybíróságtól kérik, hogy mondják ki, nem kell mindent teljesíteni az EU-s szabályokból. Évszázados érveik is vannak.

Magyari Péter
politika

Az elmúlt évtizedben az EU-tagországok közül Romániából vándorolt ki a legtöbb ember

Az ENSZ becslése szerint a 2007-es EU-csatlakozás óta 3,4 millió állampolgár költözött el az országból.

Herczeg Márk
eu

Az EU-s országok közül csak Magyarország nem vesz részt az EU jövőjéről szóló konzultáción

A francia elnök is csak nevetett azon, hogy pont a nemzeti konzultációk hazája, az EU legnagyobb ellensége marad ki az Európa jövőjéről szóló társadalmi egyeztetésből.

Herczeg Márk
eu

Akár idén megindulhatnak az EU-csatlakozási tárgyalások Albániával és Macedóniával

Montenegró és Szerbia pedig 2025-re tag lehet.

Sarkadi Zsolt
külföld

Amnesty International: 2017 a kisebbségek démonizálásának éve volt

A magyar kormány propagandája összemosta a bevándorlást a terrorizmussal, miközben az ország élen járt az EU-s menekültrendszer kiüresítésében.

Sarkadi Zsolt
migráció