Az Európai Tanács új elnöke azonban gyors előrelépést ígért az uniós csatlakozási folyamatban.
Csütörtökön az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója, pénteken pedig az informális EU-csúcs lesz Budapesten. Donald Trump győzelmének köszönhetően Orbán kitörhet az elszigeteltségéből, és az amerikai-európai kapcsolat közvetítőjeként fontos szerepet tölthet be a nemzetközi politikában.
Úgy megy hétfőn Tbiliszibe, hogy a fél világ a visszaélések kivizsgálását követeli, az elnök nem fogadja el az eredményt, és éppen gigademonstrációk lesznek a belvárosban.
Orbán háttérbe húzódott, Ursula von der Leyen visszatáncolt, Donald Tusk dominált. Volodimir Zelenszkij látogatása felemásra sikerült, az EU-csúcs pedig érdemi döntések nélkül ért véget.
Több engedményt tesz a kormány, de az első lépést az Uniótól várják.
Zelenszkij nem bírálta emiatt Orbánt az Európai Tanács ülése után.
Az ukrán elnök az EU-csúcsra érkezve azt mondta, szerinte képesek rá az uniós politikusok, hogy egységet mutassanak.
Három és fél hónap után ülnek össze újra az uniós állam- és kormányfők. A politikusok a megváltozott nemzetközi politikai helyzet jelentette kihívások mellett migrációról és versenyképességről tárgyalnak Brüsszelben.
Vétójogok elvétele, támogatásszigor, elzárkózás Kína elől: a Draghi-jelentés a versenyképesség érdekében mindent újragondolna, de épp fordítva, mint amit Orbánék szeretnének.
Petr Fialát Orbán partizánkörútja a britek Hitlerrel szemben alkalmazott egyezkedő békéltetésére emlékezteti.
Nem tudom elfogadni azt az állítását, hogy „háborúpárti politikát” folytatunk, épp az ellenkezőjét tesszük, írta egyebek mellett az Európai Tanács elnöke.
A magyar miniszterelnök szerint az EU-nak békekezdeményezést kellene indítania, anélkül, hogy az Egyesült Államok lépésére várna.
Július 1-jétől Magyarország az Európai Unió soros elnöke. Milyen témákat fog nyomatni a kormány, és mi az ami szép csendesen nem került be az elnökségi prioritások közé? Mi a Make Europe Great Again elnökségi szlogen értelme? És miért jó Orbán Viktornak a soros elnökség? Többek közt ezekről a kérdésekről beszélgettünk beszélgetni Czina Veronikával és Medve-Bálint Gergővel, a HUN-REN kutatóközpont munkatársaival.
A főképviselő leszögezte, hogy Orbán Viktor látogatása kizárólag a Magyarország és Oroszország közötti kétoldalú kapcsolatok keretében zajlik.
A miniszterelnök a kampányban kockázatos módon, de nem teljesen alap nélkül Brüsszel elfoglalását vizionálta. Az európai szélsőjobbos áttörés azonban elmaradt. Az Európai Bizottság vezetője az lett, akit Orbán nagyon nem akart.