Chris Wylie volt a Cambridge Analytica egyik alapítója, és ő leplezte le, hogyan jutott hozzá 50 millió Facebook-felhasználó adataihoz a Trump kampányának dolgozó cég.
A Cambridge Analytica azzal büszkélkedett, hogy az amerikai választók közösségi médiás profilja alapján végzett mélyelemzésükkel tökéletesen célozhatják a politikai üzeneteket. Csakhogy az adatokhoz a jelek szerint gyanús körülmények között jutottak hozzá.
Felmászott a szedett-vedett kutyaólba, közben azt mondta, hogy “saját szemeimmel láthattam, hogy ez egy komoly építmény, a világ bármely országa megirigyelhetné.”
A budapesti Fidesz elnökségi tagja akkorát ment a Facebookon, hogy kétséges, bírni fogja-e azt a megháromszorozott munkabírást, amit a miniszterelnök elvár a párt tagjaitól.
Kínában épül a modell, ami minden állampolgárt aszerint értékel majd, hogy hogyan viselkedik az életben. De sok jel utal arra, hogy ez a disztópikus jövő nem csak a kínaiakat, hanem a többi országot is fenyegetheti.