Semmit sem törölhetnének, ami nem ütközik más lengyel törvényekbe. Trump példája motiválja őket.
Az igazságügyi miniszter szerint „az Amerikában látható ideológiai hadjárat bizonyítja, hogy az emberek akár ki is kapcsolhatóak az online térből”.
A WhatsApp felhasználói menekülnének, nem akarják megosztani az adataikat a Facebookkal.
Befolyásolni próbálták a parlamenti választást.
Donald Trumppal ellentétben ők önként teszik ezt.
Posztjaival veszélyeztetné a hatalom átadását Bidennek.
Világszerte több milliárd dollár adó befizetését sikerült a cégnek megúsznia azzal, hogy mindent az ír cégnek fizetett.
Decemberben az Európai Bizottság előállt az internetet teljesen újraszabályozó javaslataival. Ezek óriási büntetésekkel és akár feldarabolással is fenyegetik a Facebookot, Google-t és a hasonló techóriásokat, ha azok nem hajlandók visszaadni valamennyit a hatalmukból és a szabályok szerint játszani.
Meg is állapodtak arról, hogy segítik egymást az ilyen vizsgálatok során.
A Facebook feldarabolásáért indított gigaper súlyos csapást okozhat Zuckerberg digitális birodalmának.
Több mint 45 amerikai tagállam és a szövetségi versenytanács együtt indított pert a Facebook ellen.
Szerintük a Facebook aláássa a népük egyesítésére tett erőfeszítéseket.
Korábban nem szólt bele a kormány, hogy mik jelenhetnek meg ezeken a csatornákon.
Az elnök a Legfelsőbb Bíróság számára kedvezőtlen döntése miatt posztolt a választási csalás és az utcai zavargások veszélyéről, ami a szolgáltatók szerint félrevezető lehet.
Jöttek a lájkok.