fbi

11 minősített mappát talált az FBI Donald Trump mar-a-lagói birtokán

Köztük a legszigorúbban titkos minősítésűeket is, de hogy konkrétan mi volt bennük, arról nem nyilatkoznak.

Gazda Albert
külföld

Larry Nassar áldozatai egymilliárd dollárra perlik az FBI-t

Több mint 90 nő nyújtott be keresetet a nyomozóiroda ellen, amiért az FBI csak nagyon lassan reagált megfelelően a bejelentésekre Larry Nassar csapatorvos szexuális bántalmazási ügyeiről. A tornaszövetség már 2015-ben értesítette az FBI-t, de az orvos még egy év múlva is dolgozott, és molesztálta áldozatait.

Mészáros Juli
szexuális zaklatás

Az FBI nem javasolja észak-koreai informatikusok felvételét

Több ezer észak-koreai IT-szakember jelentkezhet nyugati cégeknél távmunkákra, de az amerikaiak szerint mögöttes céljaik vannak ezzel.

Horváth Bence
külföld

Az FBI is beleveti magát a kriptók világába

Piszkos kriptovaluták után kutatnak a blockchain szakértő FBI ügynökök.

Bódog Bálint
bűnügy

Trump helyett végül a sajtó kapta a golden showert

Miután vádat emeltek a Steele-dosszié egyik orosz informátora ellen, mert hazudott az FBI-nak, az amerikai média kénytelen szembenézni azzal, hogy hosszasan tolták a nem ellenőrzött információkon alapuló sztorit Trump és az oroszok kavarásairól.

Herczeg Márk
külföld

Steve Bannon feladta magát

Trump volt tanácsadója ellen pénteken emeltek vádat, amiért nem tett vallomást arról, mit tudott a Capitolium januári ostromáról.

Csurgó Dénes
külföld

Biden lányának ellopott naplója miatt nyomoz az FBI

Egy olyan konzervatív szervezetnél nyomoznak, amely korábban rendszeresen kémkedett baloldali szervezetek és a Demokrata párt után.

Csurgó Dénes
külföld

Bocsánatot kért az FBI vezetője a tornászoktól, akiket szexuálisan zaklatott a válogatott orvosa

Az FBI több mint egy évig nem foglalkozott az áldozatok vallomásaival, majd az ügynökök mást írtak a jegyzőkönyvbe, mint amit az áldozatok mondtak. Eközben Larry Nassar tovább zaklatta a tornászlányokat.

Csurgó Dénes
szexuális zaklatás

9/11-es terrortámadással kapcsolatos nyomozati anyagok titkosítását oldotta fel az FBI

Biden utasítására hozták nyilvánosságra a 16 oldalt, ami a szaúdi konzulátus tisztségviselője, egy vélt szaúdi titkosügynök, illetve legalább két merénylő közötti kapcsolattal is foglalkozik.

Horváth Bence
külföld

Egy feltört üzenetküldő alkalmazás miatt kapott súlyos pofont a globális szervezett bűnözés

Az FBI és az ausztrál, új-zélandi rendőrök éveken át olvashatták egy globális bűnbanda üzenetváltásait. Több száz letartóztatás, rengeteg lefoglalt drog, pénz és fegyver lett az eredménye.

Horváth Bence
külföld

Megfenyegette Ronald Reagant, megölette volna Hugh Hefnert, megmentette viszont a DeLorean tervezőjét

A pornómágnás Larry Flynt az FBI róla szóló aktái szerint nemcsak szimplán ellentmondásos alak volt, hanem egy igazi antihős, aki kiállt a sajtó- és szólásszabadságért, miközben saját magát is féregnek nevezte.

Mészáros Juli
ÉLET

Házkutatást tartottak Rudy Giulianinál

New York volt polgármesterét és Trump ügyvédjét azzal vádolják, hogy a törvényeket megsértve lobbizott ukrán tisztviselők és oligarchák nevében, hogy azok cserébe terhelő bizonyítékokat adjanak neki Joe Bidenről.

Csurgó Dénes
külföld

Kiengedik a börtönből a másodfokú gyilkosságért elítélt ex-FBI ügynököt, aki összejátszott Whitey Bulger maffiafőnökkel

A kiszabott 40 évből még csak tizenkettőt ült le, de most a rákdiagnózisa miatt kiengedik John Connollyt.

Kiss Imola
bűnözés

A Proud Boys vezetője éveken keresztül adott információkat az FBI-nak és a rendőrségnek

Kábítószer kereskedőket és embercsempészeket buktatott le.

Fődi Kitti
külföld

Az FBI álruhás rendzavarók szervezkedésére hívta fel a figyelmet

Biden szerdai beiktatására a nemzeti gárda egyenruhájába bújva tervezgettek látványos akciót a QAnon tagjai.

Magyari Péter
külföld