A DK miniszterelnök-jelöltje remekül mozgósított. A két mérsékeltebb jelölt jutott mellette tovább. A Jobbik és a Momentum ifjú elnökei rosszabbul szerepeltek, mint ahogy a pártjaik állnak a felmérések szerint.
Jakab 12, Fekete-Győr 3 százalék.
És az is, hogy öt jelöltre lehet majd szavazni.
Az elmúlt két hétben 65 ezer ajánlást gyűjtöttek, ebből 25 ezret Fekete-Győr András kapott.
A fideszes publicistában még az is felvetődött, hogy a milliárdos talán ezzel készül a választásokra.
De a VIP-páholy helyett a sima lelátóra ülnének.
Az MLSZ-elnök félreérthetetlenül üzent a fideszeseknek, akik nem szívesen látják a lelátón az ellenzéki politikusokat.
Úgy látja, érdemi esélye van.
Nehéz a fideszes képviselő kedvében járni.
Mészáros májusban jelentette fel Fekete-Győrt, miután a Momentum elnöke többször is bűnözőnek nevezte a felcsúti dollármilliárdost.
Kezd felpörögni az ellenzéki előválasztás.
Fekete-Győr András szerint a kiírás paramétereinek egyetlen cég felel meg.
A párt a Terror Háza előtt tüntet az ellenzéki politikusok és újságírók lehallgatása ellen.
„Szerintünk ez nem fér bele sem az európai uniós, sem a magyar politikai normába.”
A Budapesti Közérdekvédelmi Ügyészség kimondta: a lemosható festékkel készített felirat semmilyen kárt nem okozott a járdában.