felmondás

Ábrahám Róbert otthagyja a Pesti Srácokat

„Köszönöm az eddigieket, de inkább dobom el az egzisztenciámat, mint a becsületemet!” – írta, és felmondott, amiért a Pesti Srácok helyreigazítást közölt egy Osváth Zsoltot pedofilozó cikk miatt.

Herczeg Márk
Média

Nem veszik fel az iskolák azokat a tanárokat, akik egyszer már nemet mondtak a státusztörvény szerinti új szerződésükre

Pedig a törvény nem tiltja.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Másfél hónapja nem kapják meg a kilépő papírjaikat a felmondott pedagógusok egy zuglói iskolában

Addig álláskeresési járadékot sem tudnak igényelni.

Fődi Kitti
oktatás

Az OpenAI alkalmazottainak több mint fele követeli az igazgatóság lemondását

Követnék a kirúgott Sam Altmant, aki a Microsoftnál folytatja.

Bódog Bálint
TECH

Trükkös kirúgások a Dunaferrnél

Száz embernek már felmondtak, kétszáz ember munkája veszélyben.

Tóth-Szenesi Attila
gazdaság

Tompít a belügy, amikor azt mondja, hogy nem számottevő a távozó tanárok száma

A számukra kedvező adatokra alapozzá állításaikat.

Bódog Bálint
oktatás

Akkora az orvoshiány, hogy veszélybe került az ügyeleti ellátás a Szent Imre kórház szülészetén

A napokban előfordult már olyan is, hogy ügyeleti időben nem volt szülész-nőgyógyász az osztályon, ezért több kismamát is át kellett szállítani más kórházakba.

Benics Márk
Egészségügy

„Könnyekkel az utolsó napokon néhány kamaszfiúnak is megtelt a szeme” - indul a tanítás a felmondott tanárok nélkül

Van, ahol szeptember óta már a hatodik órarend van érvényben. De állítólag lesz egy még újabb verzió is. Ilyen lesz az élet az iskolákban 1205 pedagógus felmondása után.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Van olyan tankerület, ahol több mint száz pedagógus mondott fel a státusztörvény feltételei miatt

Ilyen egy zökkenőmentes tanév.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Pedagógusok, akik az őszi szünet után már nem jönnek vissza: te kitől búcsúzol?

Zökkenőmentesen zajlik a tanév, ugyebár.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Új jegyzőt keres a tihanyi önkormányzat, miközben a jelenlegi sem megerősíteni sem cáfolni nem akarja, hogy távozik

Percze Tünde szerint nem közügy, hogy ő dolgozik, vagy sem.

Kaufmann Balázs
balaton

Tíz oktató is felmondott a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Az oktatók dékánnak küldött levelükben azt írták, nem látják garantálva a továbbiakban az egyetemi oktatói autonómiát és veszélyben látják a szakmaiságot.

Mészáros Juli
oktatás

A Belügyminisztérium szerint nem felelős az államtitkár a szentgotthárdi szociális otthon ágyipoloska-inváziójáért

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint pedig a fertőzöttség nem a szociális rendszer rendszerproblémája.

Herczeg Márk
Egészségügy

Rétvári a tanárhiányról: Rendkívüli mozgás az előző évekhez képest nem tapasztalható

Sőt, az államtitkár szerint az EU-s adatok szerint „nálunk több tanár van, ezért több figyelem is jut egy-egy diákra mint a legtöbb uniós országban”.

Mészáros Juli
oktatás

„Azok lettek a hősök, akik felmondtak, mi pedig az árulók, akik húzzák tovább az igát”

Pócsné Berkesi Zsuzsanna az Óbudai Gimnáziumban francia szakos tanár, évek óta tüntetéseket szervez, de úgy döntött, hogy a státusztörvény ellenére sem fog felmondani. Emiatt sokan bírálták, gyávának és árulónak nevezték. Ő viszont nem érzi úgy, hogy megalkudott, csak szeret tanítani.

Fődi Kitti
oktatás