felújítás

Hiába adta át Orbán, tovább drágul a 7,5 milliárdos Budai Vigadó

Nemsokára 8 milliárdos lesz.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

November végéig nem jár a fogaskerekű

A BKK olyan buszokat állított be a pótlására, amiken nem lehet kerékpárt szállítani.

Király András
Budapest

Egy budapesti iskola két homlokzatát felújítja az önkormányzat, a harmadik, az állami viszont romosan marad

Készül a magyar oktatási rendszer abszurd emlékműve a Váci úton.

Szily László
belföld

Arrébb pakolnák az oroszlánokat a Lánchídon

Tarlós István főpolgármester-jelöltsége feltételéül szabta, hogy a Lánchidat és az Alagutat ne egymás után, 3 és fél éven át kelljen felújítani. Orbán megadta neki az ehhez szükséges forrásokat.

Király András
Budapest

Januárban adták át, de már hugyos és szaros, mert nem takarították az új angyalföldi állomás aluljáróját

A felújított angyalföldi állomáson jártunk. Pozitív fejlemény, hogy megkeresésünkre felgyorsultak az események: például már ég a villany!

Tbg
közlekedés

Saját pénzén újította fel a játszóteret a képviselő, erre feljelentette az önkormányzat

A jegyző szerint a férfinak nem volt joga önkormányzati területen csak úgy festegetni a játékokat.

Sarkadi Zsolt
idióta rekordok

A munkások között, a friss betonba hajtott egy autós a Combino vonalán

Gógyi.

Herczeg Márk
baleset

Titokban újabb tízmilliárd forinttal, 38 milliárdra drágult a leendő Pénzügyminisztérium épülete, hogy pont úgy nézhessen ki, mint 1908-ban

Majdnem annyiba kerül, mint a Telekom három és félszer nagyobb, és négyszer-ötször több embert befogadó modern székháza. Az ok a sok faragott dísz és boltív.

Szily László
POLITIKA

Ha sürgősségi ellátásra van szüksége, egy ideig ne menjen a Jahn Ferenc Kórházba

Január 12-től határozatlan ideig felújítás miatt nem tudják fogadni még a kritikus eseteket se.

Király András
Egészségügy

Lázár János kezdeményezésére 5 milliárdból újítják fel a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumot

268 millió forint már meg is érkezett.

Herczeg Márk
vidék

2,5 évvel az átadás után se melegedhetnek az utasok a kunszentmártoni vasútállomáson

Ásványvizeket tartanak a teremben, ami a MÁV szerint valójában még nem lett felújítva. Hogy mikor lesz kész, azt nem árulták el.

Király András
politika

Nem tud megfelelő körülmények között edzeni a világbajnoki érmes Baji Balázs, mert nem készült el időben az atlétikai pálya felújítása

A magyar atlétika legnagyobb sztárja azt mondja, hogy szerencsére sok külföldi versenyt tervezett.

Haszán Zoltán
sport

A Miniszterelnökség szerint azért rohad a Várkert Bazár, mert sokan mennek oda

Ennek örülhetünk, hiszen ezek szerint Rómára vagy Barcelonára bezzeg a kutya sem kíváncsi!

Herczeg Márk
Budapest

Még adtak rá pénzt és újabb határidőt, de így sem készült el a Fidesz bölcsőjének számító Bibó Szakkollégium felújítása

Pedig ez lett volna a vizes világbajnokság egyik szálláshelye, még nyáron.

Haszán Zoltán
gazdaság

7 éve 600 millióból újították fel a X. kerület szociális bérházát, de már életveszélyes

Épp költöztetnék ki a lakókat a 93 lakásos házból, a felajánlott cserelakások azonban rettenetes állapotban vannak.

Sarkadi Zsolt
Budapest