A miniszterelnök azt mondta, „a magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára”.
A magyar miniszterelnök csütörtökön a Vatikánba utazott, az április 3-i választás óta ez az első hivatalos útja.
Ferenc pápa csütörtökön magánkihallgatáson fogadja a magyar miniszterelnököt.
Ferenc pápa húsvéti beszédében az első helyre a mártír Ukrajna került.
Az ukrán görög-katolikus egyházfő szerint a Vatikán nem veszi figyelembe az orosz katonai agresszió kontextusát.
Remélik, hogy Ferenc pápa bocsánatot kér, és tesz valamit a tartós megbékélés érdekében.
„Szűz Mária közbenjárására és a politikai felelősök lelkiismeretére bízok minden erőfeszítést a béke érdekében” – mondta a katolikus egyház vezetője.
A történelem tagadására és újraírására irányuló kísérletnek vagyunk a tanúi.
"Szükség van olyan emberekre, akik közösségi szálakat tudnak szőni a megosztottság szögesdrótjaival szemben és erre az anyák képesek."
A katolikus egyházfő szerint a szülőknek soha nem lenne szabad megütniük a gyerekeiket.
Ferenc pápa a járvány kitörése óta többször is szót emelt a családon belüli erőszak ellen.
Az árverést a közmédia szervezi Áder János alapítványa javára.
Arra kérte Európát, hogy a migrációs válságot kialakító háborúkra koncentráljanak.
Ferenc pápa Ciprusra és Görögországba látogat, és közben erőseket mond.
Titus Brandsma nyíltan felszólalt a zsidótörvény ellen.