Azt mondta, a Magyarországgal fenntartott barátság és együttműködés híve, de a kétoldalú kapcsolatokban számolni kell mindkét ország nemzeti érdekeivel.
Január óta 250, a múlt héten 30 százalékkal ment fel a földgáz ára. A fő oka az, hogy a Gazprom sokkal kevesebbet szállít, mint szokott, és októbertől még kevesebbet ígér. Feltehetően az Északi Áramlat 2 engedélyeit akarják kizsarolni.
Miután a földgáz szabadpiaci ára rekordokat döntött a napokban: a múlt héten közel 30 százalékkal, az év eleje óta pedig 250 százalékkal nőtt a földgáz szabadpiaci ára.
A három éve tartó orosz-magyar alkudozás a végső ajánlatok megtételéig jutott. A magyar kormány rugalmas szerződést akar a saját cégének, az oroszok pedig a balkáni vezeték itteni meghosszabbítását. Mindkét fél a saját igényének teljesítését akarja előbb.
Sok év fenyegetőzés után az USA engedett a német-orosz igényeknek az Északi Áramlat 2 ügyében. Ukrajna vezetői úgy érzik, hogy cserben hagyták, a lengyelek is tiltakoznak, de az új gázvezeték lényegében elkészült. A megállapodás előtt az oroszok felnyomták az európai gáz árát.
Ritka alkalom, hogy egy kirúgott vezérigazgató miatt a világ kormányai ideges találgatásokba kezdjenek. Az ukrán állam gázipari vállalatának vezetője azonban elég fontos ehhez. Magyarországnak sem mindegy, hogy mit akarnak a céggel Kijevben.