Újra kell definiálnunk a szigetek szerepét – üzente a miniszterelnök, aki szerint közben fontos, hogy ne azért kerüljenek emberek kormányzati pozíciókba, mert aktivistáskodtak. Helyszíni riport a Tisza-szigetek találkozójának kordonjai mellől.
Hiába jön az elégedetlenkedő Tisza Szigetek bulijára Magyar Péter is, a nyilvánosságot kizárják.
A jogi értelemben vett rendkívüli ülésnapot nem a megszokott hétfő-keddi napokon tartják.
Valahogy pont ugyanott és ugyanakkor lesz az állami pénzből szervezett gyereksziget és a Tisza-szigetek találkozója.
Munkájához „a lehető legtöbb emberséget” kívánta Magyar Péter.
A hírek szerint a honvédelmi miniszter Szuvák Attilát tenné a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat élére, de egyelőre nem lett tábornok. Szuvákkal kapcsolatban az állománynak vannak kifogásai.
Pócs és Hankó fizetését ráadásul a hiányzásaiknál nagyobb arányban csökkentették.
Ha trollkodásról van szó, nem számít semmi.
Nem lesz jövő héten Abszolút Parlament, de a frakcióvezetők lehetőséget kapnak arra, hogy tájékozódjanak a rendkívüli intézkedésekről. Változik a NAV-ügyintézés rendje is.
A Magyar Hangnak adott interjújában Forsthoffer arról is beszélt, hogy a Divinyi Zsombor-ügy tárgytalan.
Megpróbáltuk kibogozni az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói tisztsége körüli szálakat. De csak újabb gubancokat találtunk.
Augusztus 1-jén és 8-án is vezetett sétán lehet részt venni a Sándor-palotában. A program ingyenes, csak regisztrálni kell.
A köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök 1998-ban az Anna-bál szépe volt, de úgy tűnik, 2026-ban nem lesz annak a fővédnöke.
Szerinte nem igazak Hadházy állításai.
Bemutatkozott az új házelnök is. Emlékezetesre sikerült.