Egy kanadai cég CBD-s projektjének lesz tanácsadója az amerikai televíziózás egyik legismertebb életmódguruja.
Még három hónapig nem engedik ki.
Ferencvárosban nem csak a hivatalokban zajlik izgalmas élet, az utcán is pörög a biznisz. Egyes ellenőrök drogárusítással egészítik ki a feketén kapott munkadíjat. II. rész
Az állat ezúttal tényleg ott volt, és szerencsére nem volt éhes.
Most emelnek vádat a 2017-es nagyszabású akcióban letartóztatott dílerek ellen.
A tompai határátkelőn próbálkozott a szerb férfi.
Cristian Pastor a társaival egy házat is kibérelt, ahol a bulikon a vendégeket „lacival” és „gyurival” kínálgatták.
Minden luxemburgban élő felnőtt szabadon vehet majd füvet, nemcsak orvosi célokra.
A marihuána legalizálása óta az amerikai szövetségi államok fekete piacai ugyan összementek, de a termesztőknek több lehetőség nyílt az államközi csempészetben.
Három hete legalizálták, mostanra készlethiány miatt be kellett zárni boltokat.
Befőttesüvegben, zacskóban. Mindenhol.
🚬
A legfelsőbb bíróság ítélete után megnyílhat az út a marihuána fogyasztásának szabályozása felé.
Nagy versenyben vannak Kaliforniával a füvezni kívánó turistákért.
Az 54 éves férfi már a börtönben emlékezett a forradalom évfordulójára.