garázdaság

Vádat emeltek négy férfi ellen, akik megvertek egy BKK-ellenőrt

Az ellenőr egy ártatlan török utast próbált védeni, akit szintén többször megütöttek.

Bede Márton
bűnügy

Két lett férfi összeverekedett a Wizz Air London–Budapest-járatán

Az Index olvasója szerint két külföldi férfi hangosan kiabált, majd az egyikük beverte a másik orrát, végül mindkét férfi tiszta vér volt.

Herczeg Márk
bűnügy

A Kúria szerint nem volt garázdaság, amikor László Petra a menekülteket rugdosta

Esetleg szabálysértés lehetne, de az meg már elévült,ezért az eljárást meg kellett szüntetni. AZ operatőrt felmentették.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A rendőrség keresi ezt a férfit, mert a gyanú szerint injekciós tűvel szúrt meg egy utast az 1-es villamoson

A bűncselekmény szeptember 10-én délelőtt, az Erzsébet királyné útja és a Zugló vasútállomás megállók között történt.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy 21 éves hódmezővásárhelyi férfi előbb ököllel, majd egy talált felmosónyéllel ütötte a kocsikat, végül egy kukába verte a fejét

Van ilyen.

Herczeg Márk
bűnügy

Tévét dobott az útra, és gyilkossággal fenyegetőzött az egyszemélyes mohácsi vész

Rendőrök fogták el a 24 éves helyi férfit.

Herczeg Márk
bűnügy

Kórházba került, amikor részegen szétverte a szomszéd ajtaját, majd ott fojtogatni kezdte az egyik ápolót

A mellette lakó idős nő február óta nem mert miatta hazaköltözni.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Tört-zúzott Esztergom utcáin, de nem tudta elmondani, miért

Rendőrt hívtak a magyar Hulkra.

Herczeg Márk
bűnügy

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomoznak egy 72 éves tolnai asszony ellen

Gereblyével támadt rá a 83 éves szomszédjára.

Albert Ákos
bűnügy

Metszőollóval szurkálták meg, erre elrabolta egy asszony biciklijét

Egy dunaegyházi és egy dunavecsei férfi kapott össze Dunaföldváron.

Herczeg Márk
bűnügy

Eljárást szorgalmaznak a Fidesz vezetői a lelkészeket köpdöső tüntetőkkel szemben

Gulyás Gergely és Kocsis Máté kérték fel a hatóságokat, hogy indítsanak eljárást a történtek miatt.

Király András
politika

János, a mestertolvaj ellopott egy autót, amiben benne volt az indítókulcs, majd rögtön felborult vele

Aztán megszállt egy apartmanházban, három napig piált, végül fizetés nélkül távozott.

Albert Ákos
bűnügy

Garázdaság miatt köröznek egy idős asszonyt Budapesten

A fényképeken nyolcvanasnak kinéző nő és nyugdíjaskorú társa március 9-én ütötték meg a sértettet. Fénykép készült róluk.

Király András
bűnügy

Roland részegen tört-zúzott otthon, aztán kidobta a tévét a hetedikről

Nem teltek zavartalanul az ünnepek a szegedi panellakásban.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Egy szegedi férfi végigitta az ünnepeket, majd kidobott egy tévét a hetedikről

Megbánta.

Czinkóczi Sándor
bűnügy