Göd

Nem lesz direkt fideszes jelölt a gödi polgármester-választáson

A független Kammerer Zoltán ragaszkodott a pártpolitika felettiségéhez, de ha megválasztják, a Fidesz mindenben támogatja.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Gödön indul újra a cigányozó-buzizó volt érpataki polgármester

Orosz Mihály Zoltán az akkugyárak elleni harc hullámaira felszállva szemelte ki magának a települést.

Solti Hanna
POLITIKA

A gödi Samsung-gyár selejtes akkumulátorait feldolgozó cég rákkeltő anyagokkal veszélyeztette a dolgozóit

A lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításával foglalkozó bátonyterenyei SungEel Hitech Hungary Kft.-t a munkavédelmi hatóság 8,5 millió forintra bírságolta meg, mivel 13 embert súlyos veszélyeztetettségnek tettek ki.

Herczeg Márk
gazdaság

Jóváhagyta az Európai Bizottság a Samsung SDI-nek nyújtott 89,6 millió eurós magyar állami támogatást

Az LMP szerint az Európai Unió továbbra is a szennyező nagyvállalatok uralmát támogatja.

Molnár Kristóf
belföld

Megkapta a bővítési engedélyt a gödi Samsung-gyár

Voltak gondok, de a hatóság szerint megoldották őket.

Szurovecz Illés
gazdaság

Lemondott Göd ellenzéki polgármestere a „DK és a Fidesz koalíciója” miatt

Balogh Csaba úgy érzi, már nem tud küzdeni a NER helyi és az országos többsége ellen.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Közadatigényléssel derítené ki a Párbeszéd, mennyiért kapja a vizet a gödi Samsung

Azt sem tudni, hogy fizet-e vízkészletjárulékot.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Eltűnt egy fogyatékossággal élő férfi Gödön

Többek közt lassú, csoszogó járásáról lehet felismerni.

Kiss Imola
eltűnt

Félkész betontorzó marad a kormányzati adatközpont Gödön

Eddig csak sejteni lehetett, hogy nem épül meg a szerverpark 16,3 milliárd forint európai uniós támogatásból, de most már hivatalosan is a megszorítások áldozata lett.

Vég Márton
gazdaság

Elgázolt egy biciklist Gödön, a bringát elvonszolta az autó elől, majd otthagyta a földön fekvő férfit, és elhajtott

A gázoló egy 51 éves nő volt, aki végül feladta magát a rendőrségen.

Mészáros Juli
bűnügy

A gödi polgármester kilépett a Momentumból, de együttműködik a párttal

Úgy véli, jobb lesz neki független polgármesterként.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Több pénzt fizetett ki a kormány a multiknak, mint amit a katásoktól idén beszed

Nagy részét a koreai akkumulátorgyártók kapták.

Czinkóczi Sándor
kapitalizmus

Rekord pénzt fizet a kormány egy-egy munkahelyért a gödi Samsungnak

És még az infrastrukturális fejlesztésekbe is beszállnak a magyar adófizetők.

Czinkóczi Sándor
kapitalizmus

Fideszhez köthető civil szervezetek is nyertek a gödi Samsung-pénzből

A Pest Megyei Önkormányzat a Samsungtól befolyt helyi adóbevételek felhasználására létrehozott egy 419 millió forintból gazdálkodó alapot, amiből civil szervezeteket támogatnak.

Fődi Kitti
gazdaság

Göd polgármestere attól tart, hogy Mészáros Lőrinc cége lerontaná a város ivóvizét

A tervek szerint a megtisztított vizet belekevernék a szentendrei vízbázisról érkező ivóvízbe.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA