gyanúsított

A férje szerint átverték az orosz katonai blogger felrobbantóját

Nem adta volna át a szobrot, ha tudta volna, hogy bomba van benne. Újabb információk az orosz katonai blogger felrobbantásáról.

Bódog Bálint
háború

A párizsi lövöldöző „beteges idegengyűlöletéről” beszélt a kihallgatásán

Elmondta, hogy először egy bevándorlók lakta külvárosi negyedben akart gyilkolni, de ott kevesen voltak, ezért tervet módosított.

Kiss Imola
bűnügy

Elmeorvosi vizsgálatot kérnek a nőnek, akit a 12 éves párizsi kislány meggyilkolásával gyanúsítanak

A nő visszavonta a vallomását, arra hivatkozva, hogy az csak egy álom volt.

Kiss Imola
bűnügy

Még mindig nincs gyanúsítottja a Jókai utcai házomlásnak

Már több mint negyven tanút hallgattak ki, a rendőrök két ügyben is nyomoznak.

Botos Tamás
baleset

Újabb gyanúsítottat tartóztattak le Brazíliában a brit újságíró és társa halála miatt

A férfi feladta magát egy a gyilkosság helyszínéhez közeli rendőrörsön.

Kiss Imola
bűnügy

Tizenöt embert gyanúsítanak a nagykőrösi tanyán tartott kutyaviadalok kapcsán

Az ügyben összesen 159 bűncselekmény szerepel.

Fődi Kitti
bűnügy

Elfogták a két pécsi bankrablás gyanúsítottját, egy rendőrt

A pécsi rendőrség gazdaságvédelmi osztályán dolgozott az illető.

Kiss Imola
bűnügy

A Völner-Schadl ügy hat gyanúsítottja közül hármat kiengedtek a letartóztatásból

Schadl továbbra is előzetesben van.

Kiss Imola
bűnügy

Nincs gyanúsítottja a rendőrnő ellen elkövetett nemi erőszaknak

Polt Péter azt írta, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja nem állapítható meg.

Fődi Kitti
belföld

Egy katonatiszt két beosztottját is szexre akarta kényszeríteni

Amikor a nők elutasították, azzal fenyegette őket, hogy kirúgatja őket.

Kiss Imola
bűnügy

Nyomozás indult a vlogger ügyében, aki egy 11 éves kislányt próbált rávenni, hogy vetkőzzön le

A 18 éves férfit gyermekpornográfia bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Boros Juli
bűnügy

Őrizetbe vettek egy Zala megyei orvost, hálapénz elfogadásával gyanúsítják

A kórházban végzett vizsgálatokért pénzt kért és fogadott el.

Kiss Imola
bűnügy

Elfogták az 1999-es Döcher-gyilkosság két gyanúsítottját

Az elítélt vállalkozót és a bolgár testőrét 22 éve a saját presszójában lőtte agyon a dunaszerdahelyi maffia.

Herczeg Márk
bűnügy

Sebastian Kurz karrierjébe kerülhet az Ibizagate-botrány legújabb fejleménye

A korrupcióellenes ügyészség gyanúsítottként hallgatja ki, mert nyomozásuk szerint hazudott egy parlamenti meghallgatásán. Még a pártján belül is vannak, akik szerint félre kéne állnia a vizsgálat idejére.

Király András
külföld

Irán azonosította a szabotőrt, akit a natanzi urándúsítóban történt robbantással gyanúsítanak

Az állami tv mondta be, hogy a férfi még a robbanás előtt órákkal elmenekült az országból. Azt továbbra sem tudni, hogyan jutott be a létesítménybe.

Kiss Imola
külföld