A kislány és öccse „verős mamának” nevezte a nőt, aki a nagyobbik gyereket rendszeresen „csípős bottal” ütötte.
Arról, hogy miért tartották bezárva, még semmit sem tudni.
Emelt hangon és magyarul kérdezgettek egy magyarul nem értő, kolumbiai kisfiút, akinek előtte feltehetően megmondták, minden esetben válaszolja azt: „Sí Señor!”.
A gyerek életveszélyes állapotban került kórházba, többszörös koponyacsonttörést szenvedett.
Hideg vízben fürdette le a kislányt, mert az nem akart szót fogadni.
A 6 és 7 éves unokahúgaival erőszakoskodott.
Partnere volt a tettes, de az oklahomai törvények szerint ilyenkor a szülő is büntethető, amiért nem védte meg a gyerekét.
A fiú két hétig nem ment iskolába, és fagyasztott kajákon élt.
A média által szexualizált Courtney Stodden egy évvel ezelőtt vált el hivatalosan is Doug Hutchisontól, aki azóta egy újabb 15 éves lányt környékezett meg.
Pedig a férfi bántalmazta, ahogy korábban többször is. Most mindkettejüket börtönre ítélték.
Vádat emeltek ellene, ahogy az anya ellen is, mert tudott a bántalmazásokról, de nem tett semmit.
Egy most nyilvánosságra hozott jelentés szerint az áldozatok nagy része a maori kisebbséghez tartozott.
Magyarországon 2005 óta zéró tolerancia van a gyerekek testi fenyítésével kapcsolatban, mégis rengeteg gyerek szenved el családon belüli bántalmazást. Gyerekkorukban bántalmazott, terrorizált fiatal felnőttekkel és szakértőkkel beszélgettünk.
Példátlan találkozó Pannonhalmán: állami, egyházi és civil szervezetek beszéltek a gyerekbántalmazásról. Volt közös tanulság és néhány feszült pillanat.
A hvg.hu szerint kedden fogják bejelenteni, de még nem tudni, tanárként maradhat-e az iskolában.